Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Bánkiné Molnár Erzsébet: Házak és galibák. A cigányok beilleszkedése a Jászkunság társadalom- és településszerkezetébe
házak öt, hat lépésre állnak egymástól és tűzveszélyesek. Ám, hogy azok a „magyarok Házaikkal feli tseréltessenek éppen lehetetlen, mert egy közönséges gazda háza is mindnyájukénál töbet ér”.25 Az idézet megértéséhez tudnunk kell, hogy az 1783-ban az öszszeírással együtt elrendelték, hogy a cigányok sem egymás szomszédságában, sem föld házban, hanem fennálló oldalas, falas házban lakjanak. A helyhatóság kapta feladatba, hogy ahol „ egymás mellett laknak, ki hol és kivel cseréljen távol, hogy egy helységben szerte szét lakjanak”.26 27 A kilátásba helyezett kötelező csere veszélye szembefordította egymással a magyar és a cigány lakosságot, és további védekezési módszereket gerjesztett a magyarok részéről. A fent említett jelentésben olvashatjuk, hogy Jászfényszarun „Zsellérségbe se akarja őket senki bevenni, tartván attul, hogy ezen szókra kellessék nekiekfakadni: Engemet ezen nemzetnek ragadványokhoz szokott keze környikezett meg, Következendőképpen securitassok soha se lenne”. A cigányok helyzete nem egyforma a Jászkun kerület településein, amíg a Jász kerületben sok helyen a házépítést sem engedélyezték számukra, Halason földet vehettek. Kisújszálláson 1793-ban a helység szélén a Czina-völgyben kaptak házhelyeket, de három év múlva a tanács jegyzőkönyvében az olvasható, hogy a felépült házakat rossz minőségük miatt „a közönséges bátorság kedviért le kellett rontani”.22 Örsi Julianna a túrkevei kutatásai alapján azt írja, hogy a cigányok igyekeztek elkülönülve lakni.28 Ugyanakkor éppen ő közli azokat a forrásokat, amelyekből kiderül, hogy a kialakult cigánytelepekről mennyire nehéz volt a magyarok sorába kerülni. Az 1770-es években még minden településen előfordult, hogy egy-egy cigányok lakta ház a magyarok sorában állt. Tíz év múlva megritkultak az ilyen feljegyzések és a XVIII-XIX. századfordulóra szinte mindenütt a magyarok házaitól elkülönült cigánytelepeket létesítettek. Innen a jászkun lakosok közé költözni nagyon nehéz volt. 1798-ban a nagykunkapitány megsokallta a kirekesztést és pártoló, sőt inkább utasító levelet küldött a túrkevei bírónak egy bizonyos Piroska Sári ügyében. Sárinak még azt sem akarták megengedni, hogy a cigányok között egy kis hajlékot csináljon magának és gyermekeinek. Laczka János leveléből idézem: „...ennek a gyámoltalan Piroska Sárinak ne neheztellyék, ha a’ Czigányok közt egy kis galibát tsinál magának; tudja Bírú Uram, hogy az illyet senki se fogadja lakónak, a’ holdba pedig lakni nem mehet... a férje katona, no meg arra is van rendelkezés, hogy a cigányok egy házban egy rakáson ne lakjanak”. Végül a levél sajátos kéréssel fejeződik be, mivel Sári gyermekségétől Túrkevén lakik „nem lehet mondani, hogy jött ment, azonban excessus sem hallatik hozzá. Hadd építsen szegény, míg ideje van az építésnek; a természet a féregnek is engedett buvó helyet”.29 A hétgyermekes Banga Lakatos István30 1802-ben a szabad ég alatt - nyilván sátorban - lakott. Nyomorából szeretett volna emberibb körülmények közé kerülni, mert - olvasható a beadványában - „rossz és békességben élni nem szerető szomszédaimat meg únván, s azoknak viszálkodásokat, hogy elkerülhessem házamat el adtam”. O abban reménykedett, hogy a tanácstól házhelyet kap s „az Ujj Paraszt Nemzetnek sok 25 SZML JK kig. D. Caps. 18. Fase. 19. W 29/1785. 26 BKMÖL Kiskunhalasi részleg Prot. Curr. XII. tóm. 41.p./1783. 27 JNSZML Kisújszállás iratai, Prot. Pol. 1796. IV.2. 148.sz. 28 ÖRSI Julianna 2000. 105. 29 A teljes levelet idézi ÖRSI Julianna 2000. 107. Az eredeti levél megtalálható JNSZML Túrkeve iratai Capsa A. Fasc. 4. N« 35. /1798. 30 JNSZML Túrkeve iratai C Capsa Fasc. 4. N2 33. 21
