Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Csorba Béla: Német-magyar sorsközösség a járeki haláltáborban (1944-1946)
Az új történelmi helyzet természetesen az anyakönyv lapjain is nyomon követhető. 1944. december 3-tól megváltozik a bejegyzés nyelve és írásmódja: a magyart a cirillbetüs szerb váltja fel. 1944. december 31-ig összesen 86 elhunyt (20-105) adatait regisztrálják. Feladatát a táborparancsnokság kezdettől fogva minden szempontból komolyan vette. Ez megállapítható abból is, hogy a tiszaistvánfalvi jegyző által magyarul vezetett, és 1944. szeptember 20-án abbahagyott halotti anyakönyvet a tábor létrehozásának első napjától kezdve folytatni kezdték. A koncentrációs tábor halotti anyakönyvének első adata Lotbrajn Jovanra (nyilván Lotbrein Johann) vonatkozik. A 68 éves földműves még december 2-án hunyt el, ha hihetünk a bejegyzésnek, agyhártyagyulladásban. Halálát Valrabenstejn Jovan (Wallrabenstein Johann) jelentette, vagyis még nem a később kötelezően bejegyzett 107-es paragrafus alapján anyakönyveztették, amiből arra lehet következtetni, hogy ő még nem volt lágerlakó, azaz a járeki tábort december 2-a és 6-a között kezdték működtetni. Közvetve ezt bizonyítja két jóval későbbi, egész pontosan 1945. január 1-jei anyakönyvi bejegyzés is, mely 1944. december 4-én délelőtt 10 órára datálja a járeki 405. számú ház lakóinak, Majer Franja (nyilván Meier v. Maier Franz) élelmiszerkereskedőnek és feleségének, Katarinának önakasztással elkövetett suicidumát. December 31 -ig a kíméletlen bánásmód, az éhezés és a betegségek következtében az anyakönyv tanúsága szerint 85-en haltak meg, zömmel idősebb, a nevük alapján német nemzetiségű személyek.) Az 1944-ben elpusztultak között palánkait, újvidékit, újsóvéit, ókérit, bulkeszit, torzsait, ó- és újfutakit, titelit, csébit, dunabökényit, sajkásszentivánit, kiskérit, sidit, szépligetit, bácsfeketehegyit, kátyit, tiszakálmánfalvit egyaránt találunk. De már az első napokban meghal két temerini is, hiába a szülőfalu közelsége és segítsége: december 17-én leheli ki lelkét Graf Leopold 75 éves római katolikus kőműves- állítólag végelgyengülésben - két nappal később pedig Wolpert József 46 éves római katolikus földműves - a beírás szerint szívbajban. A szívbaj egyébként gyakori halálok, alig tizennyolc nap alatt 11-en pusztulnak el tőle, később pedig még 17-en. A következő év adatai - január 1-től egészen július 17-ig - ugyancsak ebben a - nevezzük így-I. (első) kötetben találhatók, összesen 1602 halott adataival. 1945 példátlanul hideg januárját követőn észrevehetően megnövekszik a tüdőgyulladásban elhaltak száma, de a bélhurutban elpusztultaké is. Köztük öregeket és gyermeket egyaránt találunk. És a táborlakók számára éppen az utóbbiak szenvedése és halála okozta a legnagyobb megrázkódtatást. Elsőként a pici, mindössze kétéves Perbaj Anna halt meg december 18- án légcsőhurutban. Okkal kérdezhetjük: ő vajon milyen háborús bűnt követett el? Magyar szempontból ezek a hónapok a leginkább figyelemre méltók: január 23-tól kezdődően megszaporodnak a magyar elhunytakra vonatkozó bejegyzések. Kezdetben Csurog és Zsablya, később Mozsor is gyakran szerepel, de kerültek a koncentrációs táborba magyarok meghalni más településekről is. A közelmúltban (2010 elején) váratlanul „előkerült” - szerintem soha el sem veszett- II. kötet a legvaskosabb, talán ezért is „lappangott” ennyi ideig. Mivel anyaga kronológiailag 1945-re vonatkozik, értelemszerűen az 1603-as folyószámmal folytatódik- vagyis ott, ahol az első kötet véget ért. Az 1945. december 31-én bejegyzett utolsó elhunyt az 5442-es sorszámot kapta, csupán 1945-ben tehát ennyien pusztultak el Járekon. És mégis, a sírok mára eltűntek nyomtalanul. Nyomtalanul? Nem is olyan biztos! Ugyanis 2010 nyarán hozzám is eljutott egy eddig titkon őrzött fénykép, amelynek alapján ma már pontosan meg lehet állapítani, hová temették a járeki tábor áldozatainak többségét. 140
