Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)

Zorn Antal: Újabb adatok és tények az észak-bácskai németek deportálásáról

ban helyi ismeretekkel nem rendelkeztek. Honnan tudták, hogy kik a volksbundisták, a háborús bűnösök, a német nemzetiségű és német anyanyelvű polgárok? A válasz egyszerű és kézenfekvő. Valakik segítettek nekik. 1945. január 5-ig biztos, hogy nem a községek, városok legitim elöljárósága. Erre vonatkozólag álljon itt néhány adalék:

1. „1945. január 1-jén írásbeli felszólítást kaptam a községházától, hogy január 4-én 8 órakor jelenjek meg a községháza udvarán. Hozzak magammal egy kis csomagot, melyben a legfontosabb egyéni felszereléseim vannak és három napra való élelmet. Dolgozni visznek. Ezen a számomra felejthetetlen napon kb. 36-an gyülekeztünk batyuval a kezünkben. Névsort olvastak, mindenki jelen volt, nem mert senki otthon maradni, féltek a megtorlástól. Itt tudtuk meg, hogy Oroszországba visznek bennünket. De megtudtuk azt is, kiknek köszönhetjük, hogy a listára kerültünk. Az irodából hangos szóváltás hallatszott. VALAKI és a bunyevác bíró szólalkozott össze. »Hát nem azok vannak itt, akiket te írtál össze?«..7

2. Garán Karagity Antal bunyevác „antifasiszta” vezető irányításával 296 személy került ki a Szovjetunióba. Közülük 109 ott halt meg. Csátalján a garai származású Zomborcsevics István hasonló pozícióban kijelentette, hogy Csátalján nincsenek fasiszták, nem is vittek el senkit.

3. Erős befolyással és bázissal rendelkeztek a partizánok Bácsalmáson, Katymáron is. Innentől kezdve nem a rendelet szelleme, hanem a szubjektivitás, a németekkel szembeni ellenszenv, sokszor a bosszú diktálta a személyek kiválasztását, a dolgok menetét.

4. A listákon szereplők összegyűjtése legtöbbször a helyi hatóságok, az éppen csak megalakult, s a szovjetek bizalmát élvező egykori partizánokból, szláv nemzetiségűekből és más, többnyire baloldaliakból álló rendfenntartók, ún. policájok feladata volt. Azonban ennek hiánya esetén maguk a szovjet alakulatok gyűjtötték össze a kényszermunkára szántakat.

A visszaemlékezésekből tudjuk, hogy a helyi ismereteket nélkülöző szovjet katonáknak „szívesen” besegítettek a jugoszláv, és a hozzájuk csatlakozott helybeli partizánok.8

De a gyakorlati tevékenykedés mellett a politikában ennél tovább is mentek. Bács- Bodrog vármegye alispánja 1945 elején a belügyminiszternek jelentette, hogy „...több délszlávok lakta községben megalakították politikai-önigazgatási szerveiket jugoszláv mintára. Ilyen közigazgatási szervek működtek Csávolyon, Garán, Hercegszántón és Katymáron. Ezen bizottságok tevékenysége odáig terjedt, hogy Csávolyon, Garán és Hercegszántón kikiáltották a községek Jugoszláviához való csatlakozásukat.”9 A bácsbokodi J.V., P.Sz. és T.M. pedig 1944 végén Szabadkán jártak azzal a kéréssel, hogy a Bajai Háromszöget, benne Bácsbokodot is csatolják Jugoszláviához.10 11

Az összegyűjtött áldozatok elhurcolását a frontok parancsnokságaihoz rendelt Belügyi Népbiztosság (rövidítve: NKVD) kisegítő osztagai végezték.11 A deportálandók vasúti szállításához szerelvényenként 25-30 fős belügyis őrszemélyzetet rendeltek. A három tábornok a deportálások lebonyolítására ütemtervet is készített. Ennek alapján a

7 DÖME Ottó 1998. 146.

8 FÜZES Miklós 1990. 87.

9 BKMÖL Bács-Bodrog vármegye alispánja 624/1945.

10 DÖME Ottó 1998. 14.

11 Az NKVD (az orosz Narodnij Komisszárját Vnutrennyih Gyei - Belügyi Népbiztosság Különleges Ügyosztály rövidítése) olyan állami és titkosrendőrség volt a Szovjetunióban, amely a munkástanácsok közvetlen hatalomgyakorló és politikai elnyomószerveként működött Joszif Sztálin idején.

131