Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Beszédes Valéria: Úrnapja Moholon. Az egyéniség szerepe a szokásmodell alakításában
zetiség élt egy-egy településen, és azok katolikusok voltak, akkor az oltárok díszítését, az adott nemzetiség tagjai vállalták. Egy-egy faluban külön oltára volt a sokácoknak, külön a magyaroknak és külön a sváboknak. Természetesen az ünnep tiszteletére a templomot is feldíszítették, a kövezetét zöldfűvel hintették be. Meghatározott rendje volt a körmenetnek, melyet többnyire az egyházi szokásrend is szabályozott. A menet élén a ministráns fiú haladt, őt követték a Máriás lányok, a hordozó Mária szoborral.7 Sváb településeken egyéb hordozó szobrot is vittek a menetben az ifjúsági egyházi társulatok tagjai. Az arra kiválasztottak vitték az egyházi lobogókat. Kivonultak ilyenkor a ministráns fiúk is, hogy növeljék az ünnep díszét, a liturgikus színek: lila, fehér, zöld és lila ruhájukat vették magukra. Közvetlenül a baldachin előtt a friss első áldozó kislányok haladtak, akik rózsaszirmokat szórtak a pap lába elé, aki baldachin alatt díszes monstranciában vitte az oltáriszentséget. A baldachint - amit neveznek erre égnek, supellátmk is - a hitközség férfitagjainak vezetői vitték. Az oltáriszentséget követte a település vezetőinek menete, utánuk mentek a laikus társulatok tagjai, majd a hívőközösség. A menetet leginkább a díszegyenruhába öltözött önkéntes tűzoltók zárták a zenekarral. Bonyolította a helyzetet, ha a településen több nemzetiség élt együtt, a dolog természetéből következett, hogy külön csoportosultak a magyarok, horvátok és a svábok. Minden vallási egyesületnek meg volt a saját nemzeti csoportja, így az ifjúsági csoportoknak is. Felváltva vitték tehát a hordozó szobrokat a körmenetben, attól függően, hogy melyik nemzet lombsátrához értek.8 1947 után az úrnapi körmenetek miután beszorultak a templomok portájára, az ünnepélyes felvonulás leegyszerűsödött. Napjainkban is többé-kevésbé a hatvan évvel ezelőtt kialakult szokást követik, már nem lombsátrakat készítenek, hanem fehér kelmére kerülnek a virágok, a II. vatikáni zsinat szellemében a pap, csak a körmenet végén a templomban áldja meg a híveket. DANYI LÁSZLÓ ÚJÍTÁSAI CSONOPLYÁN9 A hetvenes évek végéig alakul ki, a vajdasági katolikus lakosság újfajta szokásrendje. Az emberek megtanultak vallásosak maradni az állam által diktált feltételek között. Betartották a törvényeket, vallási ünnepeiket többé-kevésbé megtartották, alkalmazkodtak az új körülményekhez, átalakították templomaikat a vatikáni zsinat szellemében. Elkészültek a szembe miséző oltárok, a templom padlásra, vagy a kórus raktárába gyűjtötték a templomi lobogókat. Ez volt az a korszak, amikor az iparosodás hatására egyre többen ingáztak, már lecsengett a külföldi munkavállalási hullám. A politikában az akkori szocialista korszakban, balra igazodás történt, s a párt éber őrei vigyázó szemüket az egyházra irányították. Nagy volt tehát a nyomás a templomon kívüli egyházi megnyilvánulásokra, különösen vonatkozott ez a látványos külsőségekkel történő egyházi ünnepekre. Az úrnapi körmenetek is hanyatlóban voltak már. Mivel munkanapon volt, kevesen tudtak elmenni a templomba, ebben az időben történik meg a váltás a hagyományos lombsátrak helyett virágdíszes mellékoltárokat állítottak, melyek a templomi oltárokra emlékeztettek. 7 KLAMÁR Zoltán 1997.; NAGY ABONYI Ágnes 1998. 8 Saját gyűjtés az 1980-90-es évekből a következő vajdasági településekről: Bajmok, Béreg, Szabadka, Bácsföldvár, valamint a témáról írt még: SILLING István 2003. 9 Saját gyűjtés 2011-ben. Adatközlő Slávnics Károly (1947.) és Bitó Piroska (1953.) 105
