Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Beszédes Valéria: Úrnapja Moholon. Az egyéniség szerepe a szokásmodell alakításában
BESZÉDES VALÉRIA ŰRNAPJA MOHOLON AZ EGYÉNISÉG SZEREPE A SZOKÁSMODELL ALAKÍTÁSÁBAN Az ezredvégen a vajdasági magyarság népi kultúrájában - kérdés nevezhetjük-e, így, vagy egyszerűbb, ha közkultúraként emlegetjük - új keletű szokásokat figyelhetünk meg. Folklórizmus ez, vagy inkább a fogyasztói társadalom, a televízió, az internet térhódításának az eredménye, amely akarva akaratlanul meghatározza mindennapjainkat, ünnepeinket. Néhány példát emelek ki: a Valentin-nap megünneplését, az október 30-i Halloween party-t, az adventi koszorút, a lakóházak karácsonyi díszkivilágítását, a kéményen mászkáló felfújható Szent Miklóst. Ezek lassan már elmaradhatatlan részei lesznek életünknek. A rendszerváltás idején figyeltünk fel a naptári ünnepek kapcsán kialakult legújabb kori folklórizmusokra. A szocialista érában az egyházi ünnepekhez kapcsolódó népszokásokat iskolában, művelődési egyesületekben nem volt szabad emlegetni a Vajdaságban. A karácsonyi dramatikus népszokások kiszorulása a hagyományból, nemcsak a polgárosodásnak tudható be, hanem annak is, hogy az egyházi ünnepeken errefelé dolgoztak, a munkanap mellett nemigen maradt idő a betlehemesek fogadására, a hétköznapokra eső ünnepek méltó megülésére. 1989 után elemi erővel tört fel az igény a régi vallási hagyományok megújítására. Tóthfaluban több éven át sikeres tanfolyamokat tartottak a betlehem felújításának előmozdítására. Moholon regionális találkozót is szerveztek, ennek ellenére ez a szép karácsonyi népszokás nem tudta felvenni korábbi funkcióját, csupán az iskolai ünnepségeken, művelődési egyesületek év végi műsorain látni felújított formában. Napjainkban mintha lecsengőbe lenne a kezdeti nekilendülés. A vallásos népszokások másik csoportja végérvényesen megszűnt, egyrészt az 1947- es törvény hatására, mely az egyházi tevékenységet kizárólag a templomi környezetben engedélyezte: ennek áldozata lett a Márk napi búzaszentelés, a keresztjáró napok szép szokása, másrészt a II. vatikáni zsinat hatására tűntek el: Jeremiás sirámai, a Mária lányos szentség imádása újhold szombatján. Több népszokás viszont leegyszerűsödött, a templom falai közé zsugorodott. A naptári ünnepek közül még napjainkban a leglátványosabb, legtöbb tradicionális elemet őrző alaposan lecsupaszított úrnapi körmenet. Nem véletlen tehát, hogy több jó összefoglaló néprajzi ismertetés készült erről az ünnepről elsősorban Nyugat-Bácskából: Doroszlóról, Kupuszináról, Csonoplyáról.1 Megemlékezik róla: Borús Rózsa, Bartha Elek és Penevin Olga is.1 2 AZ ŰRNAPJA MEGÜNNEPLÉSE A VAJDASÁGBAN Bálint Sándor nyomán Jung Károly az ünnep történelmi rétegit vizsgálta, és kifejtette annak lehetséges etnológiai értelmezését is, miszerint a körmenet egy fajta gonoszelhárító szer volt, varázskört vontak a közösség tagjai, és javai köré, hogy megmentsék a szél-1 KOVÁCS Endre 1992.; SILLING István 1995.; SZLÁVICS Károly 2009. 2 BORÚS Rózsa 1981.; BARTHA Elek 1990.; PENAVIN Olga 1988. 103 1 I
