Rosta Szabolcs szerk.: Kun-kép - A magyarországi kunok hagyatéka (Kiskunfélegyháza, 2009)
Hatházi Gábor: A déli Kiskunság 14-15. századi kincsleletei és azok lehetséges kun vonatkozásai
„KUN-KÉP" A MAGYARORSZÁGI KUNOK HAGYATÉKA vagy balkáni területekre visszavezethető) ékességek. Előfordulásaik lényegében megegyeznek a már tárgyalt láncos-csüngős fej ékszerekével (gyakran együtt is fordulnak elő), és egyéb bizánci jellegű leletekkel. Az ország belső területein a kelebiai csillag alakú csüngő egyelőre egyedülálló. Vagyoni-társadalmi kérdések Most lássuk, hogy az egyes tárgytípusok kapcsán már tárgyalt szempontokon túlmenően mi körvonalazható még a vagyoni-társadalmi helyzet vonatkozásában e kincsek esetleges kun elrejtőiről? Természetesen előre kell bocsátanunk, hogy meglehetősen ingoványos talajra lépünk. Hiszen abban sem lehetünk teljességgel biztosak, hogy kincsleleteink — különösen a fehértói és bodoglári együttesek — hiánytalanul jutottak-e múzeumba, s valóban a teljes tárgyi anyag ismeretében alkotunk-e képet. Kérdéses továbbá, hogy e tárgyak összetétele, minősége, mennyisége valóban maradéktalan hűséggel tükrözi-e tulajdonosainak gazdasági erejét, társadalmi helyzetét, hiszen egyéb javakba (földbirtok, állatállomány stb.) fektetett vagyonára nézve semmilyen támponttal sem rendelkezünk. Ennek ellenére szükségesnek véljük az ilyen irányú vizsgálódást is, miután e kincsek vagyonitársadalmi Jelzésértéke" a vázolt bizonytalansági tényezők és megismerhetőségi korlátok elismerésével sem tagadható, mint ahogy ugyanezen forrásbázis szolgált a Sinka mesterhez és Garai Pál bánhoz való kötés kétségbe vonható felvetéseihez is. 6 3 A mindössze 58 g súlyú ezüstékszert és pénzeket tartalmazó bodoglári kincs gazdái gyaníthatóan legfeljebb csak a helyi társadalom elitjéhez tartozhattak. A még töredékeiben is több generáción át féltve őrzött, toldozott-foldozott ékszerek, ruhatartozékok egy hajdan jobb napokat látott kun családot sejtetnek, akiknek azonban a 14. század végétől már nem futotta újabb ékszerek felhalmozására. A pénzanyag mintegy 70 esztendőt fog át, Nagy Lajostól Zsigmond uralkodásának utolsó évtizedé6 j A kincsleletek történeti, művelődéstörténeti forrásként való használatával kapcsolatos kérdésekről: PARADI 1963,218-222.; 1975, 155-157.; ZSÁMBÉKY 1983, 105.; LASZLOVSZKY 1991, 32-67.; 2003,459462.; HATHÁZI 2005, 66. ig terjed, egy anyagilag lefelé "csúszó" család ékszerek helyett már csak készpénz felhalmozására képes nemzedékeit jelezve. A látszólag tekintélyes mennyiségű (2312 darab), de valójában igen alacsony értékű érmekből álló pénz-együttes vásárló értéke alig tett ki 10-11 Ft-ot. 6 4 A korabeli árviszonyok fényében megállapítható, hogy a kincs földberejtése idején ez mindössze 5 ökör vagy egy jó minőségű hátasló megvásárlására lehetett elegendő. 6" Ezen nem sokat változtat az ékszeranyag 6 4 A tárgyak g-ban megadott egyenkénti súlyát a monografikus feldolgozás Katalógus leírásai tartalmazzák. HATHÁZI 2005, Kat. 1V/1-2L, .Kat. V/l-l8., Kat. VI/1-97. Az egyes kincsleletek így mért tényleges összsúlya nem azonos az elemzésben megjelenített kerekítéses, becsült értékkel (pl. Fehértó: 363,98 g, becsült: 400 g, Bodoglár: 57, 87 g, becsült: 58 g. Kelebia: 575,2 g, becsült: 580 g). Ennek oka, hogy több ékesség, tárgytöredék is elveszett időközben a leletekből, így csak azok pontos mérésére kerülhetett sor, melyek mind a mai napig megtalálhatók az MNM, illetőleg a bajai Türr István Múzeum gyűjteményeiben. Ezek összsúlya került kiegészítésre, ill. felkerekítésre az elveszett vagy hiányos darabok becsült súlyával. E becslésre a bizonyíthatóan párban volt ékszerek esetében (pl. kelebiai láncos-csüngős ékszer-pár) a leletben ma is megtalálható ép pár súlya, máskor a hiányzó tárgynak a leletben fellelhető — forma, anyag, méret tekintetében egyaránt — szoros megfelelőjének súlya lett figyelembe véve. A korabeli anyagi érték meghatározásánál — így az ezüst korabeli értékének és pénzben való átszámításának kérdéseiben — Engel Pál kutatásait vettem alapul. ENGEL 1990, 32-36. Az Anjou- és Zsigmond-kori pénztípusok, átszámítások és árfolyamváltozások problémáiról: HUSZÁR 1958, 76-80.; MÁLYUSZ 1984, 156158.; ENGEL 1990, 65-70., (a korábbi szakirodalom teljes kritikai áttekintésével). További értéknövelő tényezőként vettem számításba az ékességek finom kidolgozását, dús — bár megkopott — aranyozását, továbbá a készítő ötvösök előállítási díját, és az esetleges közvetítő kereskedők hasznát (nyersanyag értékkel azonos, a sérülésekből-hiányosságokból fakadó „amortizációs" hányad nélküli értéknek véve). E voltaképpeni „túlbecslés" külön is aláhúzza a kincsek hordozóinak relatíve szerény társadalmi helyzetét. 6 5 Már Parádi Nándor is felhívta a figyelmet a bodoglári kincs pénzhányadának mindössze „5 ökörnyi" értékére. PARÁDI 1963, 210., 219. Igen tanulságos az ugyanitt szereplő adatgyűjtés a korabeli ( 15. századi) átlagárakról és bérekről. 1 mázsa búza 46 dénár, 1 mázsa zab 30 dénár, 1 liter bor (bizonyára nem lőre!) 1 Ft 23 dénár, 1 hízott disznó 1 Ft 75 dénár, 1 pár csizma 35 dénár, 1 m közönséges gyapjú szövet 20 dénár, egy városi mesterlegény napi bére 18 dénár, egy kézműves mester évi átlagkeresete 30 Ft stb. 80
