Rosta Szabolcs szerk.: Kun-kép - A magyarországi kunok hagyatéka (Kiskunfélegyháza, 2009)

Baski Imre: A helynevek és a régészettudomány

BASKI IMRE: A HELYNEVEK É

S A RÉGÉSZETTUDOMÁNY Minisztérium Földrajzinév-bizottsága, amelynek tagjai között ott találjuk Balogh Lajos és Fábián Pál nyelvészeket, akik részt vettek a térképekre kerülő névanyag megvitatásában.

8 A pozitív szemléleti változás azonban nem következett be egyszeriben. Ifj. Hőnyi Ede az 1969-ben megrendezett II. Névtudományi Konferencián ezzel kapcsolatban a következőket mondotta: „Sok topográfus számára a névrajz még ma is csak szükséges rossz. Sokan még ma sem gondolnak arra, hogy hány tudományág veszi vagy venné hasznát a gondosan és pontosan gyűjtött földrajzi neveknek"

9 Az említett konferencián ltj. Hőnyi Endrén kívül Mélykúti Mihály is a térképészek és a nyelvészek közötti szorosabb együttműködés szükségességére hívta fel a figyelmet. Egyebek mellett kifejtette, hogy „...a topográfusok szerepe nagyon jelentős ... Ok ugyanis az ország egészét bejárják. Nagyon sokban segíthetik az egyes tudományok ... munkáját, ha a terepen észlelt különlegességekre, rendkívüli jelenségekre vagy hallottakra felhívják az érintett szakkutatók: régészek, történészek, nyelvészek stb. figyelmét".

10 Jelen konferencián tartott előadásomban e témával kapcsolatban azt a szerény meglátásomat szeretném kifejteni, hogy a régészek bevonásával ez a bizonyos együttműködés még hatékonyabbá tehető. Lehet, hogy nyitott kapukat döngetek, hiszen az utóbbi időben már igen kiváló régészeti topográfiák jelentek meg. Pásztor Adrien a Magyar Tudomány 1999/6. számában sorra veszi az addig megjelent régészeti topográfiai köteteket, s méltatja a Magyar régészeti topográfia 10. köteteként 1998ban napvilágot látott Békés megyei topográfiát, amellyel addig az ország területének a feldolgozottsága elérte a 12%-ot. Egyelőre azonban nélkülöznünk kell a Bács-kiskun megyei és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei topográfiai köteteket. Helyettük rendelkezésünkre állnak a kisebb közigazgatási egységek (pl. Kelebia, Kiskunhalas) területén elkészült régészeti topográfiák, illetve lelőhely-kataszterek (Kiskunhalas, Tázlár, Bócsa, Harkakötöny). Gallina Zsolt a Kiskunhalas története monográfiában a munkálatok örvendetes előrehaladásáról, egy készülő régészeti topográfiai adatbázisról számolt be." Előadásom anyagának összeállításakor belepillantottam ezen összegzések egyikébe-másikába. Arra voltam kíváncsi, hogy találok-e bennük számomra ismeretlen, lehetőleg kun-gyanús helynevet, illetve, hogy a már ismert nevek magyarázatát alátámasztják-e az ott talált névvariánsok és az esetleges kiegészítő adatok. Ugyanakkor — a másik oldalról nézve — az is érdekelt, hogy milyen típusú helynevek segíthetik a régészt újabb lelőhelyek felfedezésében, vagyis mit nyújthat a toponímia a régészetnek. Kezdjük mindjárt a lelőhely és a toponímia (lehetséges) kapcsolatának áttekintésével. I. Helynév és lelőhely kapcsolata /. Lelőhelyre utaló helynevek A helynév utal a régészeti lelőhelyre, vagyis a toponíma által jelölt helyen érdemes alaposabban körülnézni. A felmerülő gyanút terepbejárás és végül persze az ásatás igazol(hat)ja. A helynevek ez esetben is általában újabb keletűek, az őskori leletekhez közvetlenül nincs közük. Apavára, Apavárai-halom (Karcag), határrész és a róla(?) elnevezett kunhalom, még feltáratlan; Aranyegyháza (Szabadszállás), őskori lelőhely; Csonkatorony (Soltszentimre határában), 14. sz.-i templommaradvány; meglehet, hogy pusztulása a tatárjárás idején történt;

1

2 Csonthalom (Kiskőrös, Kecel), bronzkori és szarmata telep; Hantosegyháza (Hantos-Juhászállás), Árpád-kori templom és temető; Kápolnahely (Kiskunhalas) középkori település temetője; Kápolna (Szabadegyháza), románkori kőanyag másodlagos lelőhelye, régi temető, késő barokk kápolna; 9 HŐNYI 1970, 349.; MÉLYKÚTI 1970, 389. 1

1 GALLINA 2000, 32. ' vö. MEZŐ 1979. 19. 251