Rosta Szabolcs szerk.: Kun-kép - A magyarországi kunok hagyatéka (Kiskunfélegyháza, 2009)
Bartha Júlia: Jel-kép. A temető és a társadalom kapcsolata az iszlám temetkezési szokásokban
BARTHA JÚLIA: JEL-KÉP A TEMETŐ ÉS A TÁRSADALOM KAPCSOLATA AZ ISZLÁM TEMETKEZÉSI SZOKÁSOKBAN díszítőelem. Az átalakulás lépcsőfokait jelzik a történeti korok időintervallumán belül a pásztor sírjelek, falusi temetők majd a mai városi temetők. 1 8 Falvak temetői és a pásztorsírjelek A nomád kultúra kevés tárgyi emléket hagy maga mögött. Leginkább nyelvében, rítusaiban él tovább, hagyományaiban öröklődik és használati tárgyainak díszítésében juttatja kifejezésre világképét, kultúrájának gazdagságát, az élő természettel való kapcsolatát. Jelképei is ezt a sajátos szemléletet tükrözik. Minthogy a hajlékát sem időtálló anyagból építi, hanem gyapjúból szövött, ványolt sátor adja, halottainak sem állít hivalkodó sírjeleket. Rendszerint kőrakás jelzi a sírt. Anatólia déli részén számos faluban ma is elevenen él az a szokás, mely szerint a halott emlékére "balbal" köveket raknak a sírra. Annyit, ahány ellensége lehetett. Büyükkarabag falu türkménjei között a századunk elejéig élt a kőrakásos sírjelölés szokása: "a halott feje felől tettek annyi követ, ahány ellensége lehetett, ahányan a halálát kívánhatták" - írja Ahmet Topbas, az afyonkarahiszari múzeum régészigazgatója. 1'' A balbal jelentése a közép-ázsiai törökség kultúrájában teljesen más: bálványt, sírszobrot jelöl a szó, olyan emberábrázolású kőszobrokat, amelyeket a régészek már a 7. századtól találtak az Altajtói kiindulva egészen a Dél-Orosz steppéig, a kunok egykori vándorlásának útvonalán. A kazakok, kirgizek földjén megszámlálhatatlan kőember maradt fenn, ahogyan ezt Kunkovács László ethnofotográfús munkáiból is ismerhetjük. A kőrakásos sírjelölés a nomádok sajátos sírjelölési formája, de nem etnikus specifikumként értékelhető, hanem úgy, mint a sírjelölés egyik történeti formája a köznépi temetőben. Nyilván csak ott lehet kőpakolásos sírhalmokat találni, ott alakult ki a szokás, ahol erre a környezet mintegy magától érthető alkalmat adott. Ahol nem volt kő, így a pusztában, ott halmot emeltek a halottnak. Megjegyzendő azonban, hogy Anatólia-szerte él a sírjelölésnek egy sajátos formája a falvakban és a 1 8 BARTHA 2006, 120-123. 1 9 TOPBAS én. 12. városokban egyaránt: ököl nagyságú kövekkel rakják körbe a sírt és a fejhez, lábhoz tesznek egyegy nagyobb ködarabot. Nyilvánvaló, hogy a mágikus körről van szó, amellyel körbekerítik a sírt, a nagyobb kődarabok pedig a tájolást szolgálják. Analógiája máshol is megtalálható ott, ahol nincs kő, a főtől, lábtól, fát tűznek a sírra. A sírjelölésnek ez a módja független az etnikai és vallási hovatartozástól, mert megtalálható a tatároknál, a Kazakisztánban élő meszheti törököknél, de láttam Afrikában, a Szahara kapujának számító Douzfalu temetőjében is. Párhuzamként megemlítem, hogy a Nagykunságon, Kunhegyesen napjainkig él ez a szokás. 2 0 Az eddigi példákban közép-ázsiai és törökországi példákat hoztam, most földrajzi értelemben nagy ugrással Észak-Afrikába, Tunézia algériai határához érkeztünk. Egy ma már elnéptelenedett falu egyetlen sírja maradt fenn, a szentember, a marabu türbéje. Maga a türbe, mint sírépítmény megtalálható Közép-Ázsiától Kisázsián át Afrikáig, az iszlám vallású népek temetőjében, de csak a kiemelkedő személyiségeknek emelnek ilyen építményt. A marabu sírja azonban más miatt is érdekes. A sírépítmény aljzatán lévő kövek emberi alakot formáznak. " Saját gyűjtés: 2002, Tunézi, Douz falu. 247
