Bárth János (szerk.): Fakuló színek. A 7. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2008. június 19-20.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2009)
Beszédes Valéria: Egy elfeledett kegykép. Adatok a nemesmiliticsi rózsafüzér királynője oltárkép történetéhez
A Jugoszláviai Magyar Újság pályázatában nem szűkítette le a témát, pályázni lehetett: helytörténettel, szociográfiával, néprajzi írásokkal. A pályamunkák, melyek történelmi adatokat ismertetnek többnyire Iványi István, Borovszky, Milleker féle monográfia adatait fogalmazták újra. Ami bennünket, néprajzosokat érdekel, több helytörténeti mondának ezekben a közleményekben találjuk meg az első írásos forrását. A szigorú szerkesztő több színes riportot is beválogatott az 1933-ban megjelent könyvbe, ez nem csökkenti a munka értékét, mert több munkában találunk néhány érdekes adatott a vajdaságiak szokásáról, népviseletéről, a falvak művelődési életéről. Hangsúlyoznunk kell, nemcsak az itt élő magyarokra vonatkozó megfigyeléseket olvashatunk, hanem a németekről, bunyevácokról és a szerbekről is. Abban egyetértünk Bródy Mihállyal a pályázat kiírójával: „a könyv sok érdekes utánjárásra és kibővítésre méltó adatot halmoz fel a kutató és rendező kéznek.” Egy ilyen adatnak jártunk utána Nemesmiliticsen. A településről szóló összefoglalót Bíró Béla készítette. A szerzőről sajnos közelebbit nem sikerült kideríteni. Az írásból arra következtetünk, hogy helybéli lehetett, mert igen jó tájékozott volt a falu társadalmi viszonyaiban. A militicsi beszámoló a tehetségesebb írások közé sorolható. A bevezető a falu telepítésének eseményeit foglalja össze. Egy történeti mondára találunk utalást, miszerint a vármegye házát Militicsen kellett volna felépíteni. A falu határában álló csárdával kapcsolatosan Rózsa Sándor viselt dolgait meséli el: hogyan került Ráday elé Knézy Antal, akitől a híres betyár húsz évvel korábban három jó hátaslovat rabolt el. Megbízható adatokkal szolgál a falu települési megoszlásáról, arról, merre laktak a bunyevácok, merre a magyarok. Hova települtek a XIX. százada új telepesei, aki már nem voltak nemesek. Hogyan viszonyult hozzájuk a régi lakosság. A bunyevác lányok népviselete kapcsán, ő is megfogalmazta, azt a megállapítást, melyet más viseletek folytán már hallottam, hogy a szép ruhák a sok kisgazda anyagi vesztét okozták. A település lakói napjainkban is büszkék nemesi származásukra. A huszadik században legtöbb bonyodalmat a templomi ülésrend okozta azzal, hogy minden nemes családnak külön padja volt, ahová mások nem ülhettek. Erre a két világháború között még fennálló szigorú szokásra manapság is emlékeznek, többé-kevésbé tiszteletbe is tartják. Az idő múlásával úgy szépült a történet, hogy a padba a náluk szolgáló béresek is leülhettek. A beszámoló végén olvashatunk a nevezetes pápai ajándékról. „Külön fejezetben kell méltatnunk Agatics Boldizsár működést, aki tevékenységével rendkívül módon emelte a község jelentőségét, és ez által alakosság boldogulását mozdította elő. Az ő kezdeményezésére létesült az iszap és gyógyfürdő, amelynek jódtartalma már sok száz reumás betegnek szerzett gyógyulást, Ugyancsak az ő kezdeményezésére épült 1926-ban a templom mellett domb tetején egy gyönyörű kápolna, amelyet nagy ünnepség keretében szenteltek fel. Az 1932. évben a pápa egy Mária képet ajándékozott a kápolnának, amelyet ez alkalommal búcsújáróhelynek is felszenteltek. Évenként úgy a fürdőben, mint a zarándokhelyre tízezrével jönnek az idegenek, akik mindenkor sok pénzt hagynak a községben.” A pápai ajándékról először a plébánostól érdeklődtem, aki 1995-óta szolgál a településen, s nem tudott erről az ajándékról. A templomi leltárkönyvekben sem talált rá utalást. 2002-ben a Szabadkai Zvonik katolikus folyóirat a Kisboldogasszony templom építésének 250. évfordulója alkalmából összefoglalót készített az épület értékeiről, valamint a benne található festményekről és szobrokról. Az írás befejező részében olvashatunk a templom közelében álló kálvária dombról és az ott álló kápolnáról. Az Egedi féle írásból az derül ki, hogy a kápolnát 1928-ban szentelte fel Budánovics Lajos püspök, és 38
