Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)
Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból
A nap már magasan állott, mikor a betyárok eltávoztak. De Rózsa Sándor előbb kifizette a reggelit egy ötvenessel, mondván:- Ne, itt van az étel-ital ára, nem köll ingyen semmi! Ezzel fölkerekedtek s elvágtattak abban az irányban, amerről jöttek. A tanyabeliek sokáig néztek utánuk, remegve a gondolattól, hogy visszatérnek. Ábrahám tanyájánál még egyszer megállották, hogy megtudják, ki volt az az ember, aki azóta ott járt. Ezután nekivágtak a csorda- és juhjárásnak, ezeken keresztül egyenesen a dorozsmai tanyák felé haladva. Átvonulásuk a pusztán vészterhes, sötét felleghez hasonlított, mely elől félénken húzódtak meg cserényeikben a pásztorok. Aki csak látta e lovasokat, szemmel kísérte mindaddig, mígnem a juh- járás szélén egy kis erdőben eltűntek. Az alsóvárosi és a dorozsmai tanyák itt úgy állanak szemben egymással, mint valami széles uccának két ellentétes házsora. Köztük a szegedi részen a csordajárás, a dorozsmai részen a juhjá- rás nyúlik el. Az utóbbinak szélén, közvetlenül a tanyák előtt, néhány kis erdő vaa Ezek egyike a Jernei-féle erdő, hová a betyárok betértek. Gábor Sándor juhász éppen az erdőben volt nyájával, s ijedtében majdnem összeesett, mikor szemtől-szembe látta a legfélelmesebb haramiákat. Moró szó nélkül hozzálépett, mellének szögezve pisztolyát, de Rózsa Sándor rákiáltott:- Ne bántsd! Mi hasznunk volna halálából!? Ezalatt Lajkó Antal tanyáján, mely a Jernei-erdőhöz közel állott, két zsandár és egy ulánus tartott pihenőt. A kis Veronika a tanya előtt játszott, amint észrevette, hogy az erdő felől öt lovas közeledik. Beszaladt a konyhába s lelkendezve mondá:- Szűrös zsandárok jönnek! A káplár25 hajadon fővel kiment a kapu elé, hol az öt lovas lassú lépésben elhaladott.- Hej, erre! - kiáltott utánuk. A betyárok visszanéztek, néhány szót váltottak egymással, ezután Lajkó tanyája mellett egy kanyarodással a tanyák mögé vezető útra tértek át, gyors ügetéssel Bálint József tanyája felé tartva, mely a többiek mögött néhány ezer 25 Káplár: katonai rendfokozat - tizedes. 100