Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)

Bánkiné Molnár Erzsébet: Előszó

biztosság működésének intézményi hátteréről és jogi környezetéről is szeretnének többet tudni, figyelmébe ajánlom Nánási László be­vezető tanulmányát. A tanulmány miközben megismertet a me­moár szerzőjének munkásságával, arra is rávilágít, milyen kiemel­kedő szerepet töltött be a magyar jogtörténetben. Rózsa Sándor sorsának leírása olyan élvezetes kerettörténet, amely filozófiai mélységű gondolatokat közvetít a törvény erejéről, a bűnről és a bűnhődésről, a jogról és az igazságról. Az olvasó éppúgy szembesülhet a betyárvilág vad romanti­kájával, mint a legendás betyárkirály „röttenetös jogával". Edvi Illés Károly a társadalom perifériájára sodródott „pusztai szaba­dok" és a megfélemlített tanyasi népesség életstratégiái mellett nem feledkezik meg a hatalom korrupt alakjainak bemutatásáról sem. Miközben keresi az ok-okozati összefüggéseket, hitet tesz a humánum semmilyen körülmények között nem feledhető kötele­zettsége mellett, mint írja: „a gonosztevő is elsősorban ember". A már-már feledésbe merült publikáció új kiadását - mint Ráday Gedeon születésének 180., a királyi biztosság működése megkezdésének 140. és Edvi Illés Károly halálának 90. évfordulójá­ra való emlékezést is - jó szívvel ajánlom a korszakról érdekes ol­vasmányt keresőknek, és mindazoknak, akik szeretnének betekin­teni a kiváló irodalmi vénával megáldott jogtudós munkásságába. Bánkiné Molnár Erzsébet levéltáros, az MTA doktora 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom