Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)
Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból
nép erélyes föllépése folytán, kik Rózsa Sándort fölismerték, megfutamodtak a rablók, mielőtt valamit magukhoz vettek volna. Nagyobb sikerrel jártak Csányi István tücsökszéli tanyáján. Rózsa Sándor, Veszelka, Osznovits és Kis bácsi éjnek idején mentek oda. Ketten benyomultak a házba, Csányit megkötözték és súlyosan bántalmazták. Ezután 500 forint bankó, 60 frt ezüst és két fazékban összegyűjtött 100 frt rézpénzt vittek el tőle. A nagymeny- nyiségű rézpénzt egyelőre elásták, később azonban fontszámra,22 mint régi rezet, eladták egy szegedi rézművesnek. Az efféle rablásoknál Rózsa Sándor rendszerint künn maradt őrnek s innen osztotta parancsait. Nem szívesen vett részt a kirab- lott személy bántalmazásában, de arcát sem szerette bekormozni vagy álarc alá rejteni, e nélkül pedig könnyen fölismerhették volna. Ezért a szegedi tanyákon a felsoroltakon kívül nem is követett el hasonló rablást. Annál sűrűbben ismétlődtek rablókalandjai a szomszédos vagy messzebb fekvő területeken, hol cimborái a helyet kinézték s az alkalmat előkészítették. Még 1851. évi április havában kirabolták Domsits Antal hor- gosi plébánost. Hódik István előzőleg elment a paphoz és fölkérte, hogy lelki üdvösségéért szolgáljon egy misét. Le is fizette a mise taksáját, de csak azért, hogy kinézhesse, hol tartja pénzét a plébános. Néhány nap múlva útra kelt a banda, melynek tagjai a vezéren kívül Rózsa Jakab, Veszelka, Osznovits, Hódik és Rágyi István voltak. Rózsa Jakab a szőlők alatt maradt a lovakkal, a többiek éjjel a plébániára mentek. Csoroszlyavassal23 kifeszítették a konyha ablakának keresztvasát s a támadt résen Rózsa Sándor harmadmagával behatolván, az álmából felriadt plébánost pénzének átadására hívta fel, míg másik társa a gazdasszonyt csitította le egy arculcsapás- sal. Az elrablott pénzből mindegyikre száz forint jutott. Ugyanazon évben Tupcsek Antal hantházi ispánt is meglátogatták. Október 12-én éjjel két fegyveres rabló jelent meg az ispán lakása előtt. Tupcsek a kutyaugatásra és a kapu döngetéseire puskát ragadott és a folyosóra lépett. Egy bemázolt képű rabló épp akkor lökte be a kaput, melyen a többiek is benyomultak. 22 Egy font = 0,56 kilogramm. 23 Csoroszlya: eke alkotórésze, ami a barázdát fordítja. 87