Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)

Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból

X. A haramiák

A bűn lejtőjén is vannak fokozatok, de megállapodás nincs. A szegénylegény még nem betyár, a betyár még nem rabló, a rabló pedig még nem haramia. De a csavargóból könnyen betyár lesz, - a betyár hajlandó az erőszakra, s aki az első erőszakot, bár csak egy kínálkozó véletlen folytán, elkövette: az innen túl maga keresi fel áldozatát, sötét lelkű cimborákkal szövetkezik s bemázolja, vagy álarc alá rejti ábrázatát, mikor a védetlen polgár hajlékába erőszakosan betör. Aki ennyire süllyedt, az haramia.

Rózsa Sándor a negyvenes években még nem jutott idáig. Pusztai betyár és rabló volt, kinek otthona s tetteinek határa a puszta. A moholyi pénztár kirablása sem volt valódi haramiacselekedet, mert hisz a község elöljárói maguk adták kézre a pénztárt, s a rablók egyik cimborája éppen az az esküdt volt, kit a községházán színleg megkötöztek.

Ebből az életből a viszonyok változtával még lehetséges volt a menekülés; s hogy Rózsa Sándor tényleg menekülni is akart: azt ismételt kísérletei s 1849-ben folytatott életmódja eléggé bizonyítják. Az abszolutizmus azonban rossz néven vette a szabadságharcban való részvételét, s midőn emiatt erőszakosan kiűzte a polgári társadalomból, egyszersmind oly helyzetbe juttatta, amelyben bő alkalma nyílt a gonosz élet folytatására.

A nép elnyomásának egyik átka, hogy az elnyomott nép az üldözött gonosztevők sorsát gyakran azonosítja az üldözött hazafiak sorsával. Sokkal inkább gyűlölik a zsarnokság bérszolgáit, mint amennyire saját nyugalmukat és személyes biztonságukat szeretik. Ha tehát állást kellene foglalni az üldözött betyár s az üldöző zsandár között: úgy inkább az előbbi mellé csatlakoztak, semhogy saját, habár bűnbe merült testvéreiket az idegen zsoldosoknak kiszolgáltassák.

Innen van az, hogy minél nagyobb a politikai elnyomatás, annál nagyobb tért hódít a gonoszok világa, s hogy éppen ezért

84