Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)
Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból
Ennél az esetnél kétség merült föl aziránt, hogy lopást vagy rablást képez-e az. A törvényszék vezetője magától Rózsa Sándortól kérdezte meg, hogy mit gondol efelől, mire ez így válaszolt:- Mikor nekivágtattunk a gulyának, aztán kibontott karikással egyet káromkodtunk, mert hát szó nélkül nem esik meg az ilyen dolog: akkor senki sem mert ott megmoccanni. Csak rablás volt ez, uram! Egy más alkalommal Tóth Jóska kívánt bosszút állni Czirok Mihály algyői gazdán, ki őt Szegeden följelentette. A bosszú eszköze itt is rablás volt. Rózsa Sándor és két cimborája éjnek idején meglepték a nevezettet. Rózsa a lovakat tartotta, Veszelka az ajtóban állott, Tóth Jóska pedig e szavakkal: „Megyünk-e ezután Szeged felé?!" botjával néhányat ütött a gazdára. Ezután 6 darab ökrét elhajtották. Legnagyobb szívességet azonban Bandi öccsének tett Rózsa Sándor. Rózsa Bandi alsóvárosi csordás szeretett volna lenni Ku- czora Antal helyett, fölkérte tehát bátyját, hogy lopná el ennek lovait. Rózsa Sándor magához vette Veszelka Imrét, átmentek az alsóvárosi csordához, ott a marhák közt legelésző két lovat fölfogták s azokkal elvágtattak. Rózsa Bandi pedig célját elérte, mert csakugyan ő lett a csordás Kuczora Antal helyett. így gyakorolta Rózsa Sándor a protekciót. Sőt néha még többet is tett, ha cimborái veszélyben voltak. Egyszer Török Samu, Ponya-Sutka Mihállyal s még két más cimborájával 24 göbölyt16 hajtottak a nagymegyesi pusztáról. A göbölyöket Rózsa Jakab tanyáján napoltatták, s közülök egyet az éj beálltával szabad tűznél megsütötték. Ott heverésztek mindnyájan a máglyaszerű tűz körül, egyet-egyet húzva a jól megtöltött kulacsokból. Ott volt lóháton Rózsa Sándor is. Eközben lódobogást hallottak. Csakhamar észrevették, hogy jönnek a perzekutorok, mire Rózsa Sándor elvágtatott, de egy kis távolban, hol már nem láthatták, ismét megállóit s várta, hogy mi történik. A perzekutorok leszálltak lovaikról, letelepedtek a tűz mellé, azután együtt ettek a rablókkal a göböly húsából. 16 Göböly: hizlalt marha. 69