Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)
Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból
kipusztította a szögrehúzókat, (Szögrehúzó a nép nyelvén az a jár- mos ökör, amelyik a járomszegen húz. Átvitt értelemben tehát „szögrehúzó" az, aki jármától eltérő utakon halad, attól elpártolni hajlandó.) kik az árulás gyanújába estek. Az ötvenes években főleg az efféle eseteket ismerték Rózsa Sándorról. Ahol a közhit szerint az ő keze által vagy az ő parancsára vér folyt: ott mindig zsandár, hűtlen cimbora, vagy árulkodó tanyai lakos volt az áldozat. Közönséges rablógyilkosságot vagy éjjeli betörést védtelen emberek hajlékába, senki sem tulajdonított a rablóvezérnek. Pedig ebben az időkben már ilyenekre is vetemedett. A nagy kegyetlenséggel véghezvitt Návay-féle rablást, midőn a tiszai árvízben sziget gyanánt álló földeáki kastélyt négy csónakon odaszállított rablók megszállották és kirabolták, Rózsa Sándor rendezte, s ugyanő vezényelte a hantházi kasznár s az újszászi és horgosi plébánosok éjjeli kirablását is. A puszták fia tehát, ki a negyvenes években rablásainak színteréül is a pusztát választá, most már benyomult a falvakba s a magánosok hajlékaiba is. Szövetkezett az éjszakával s az éjnél még sötétebb lelkű cimborákkal, kik az ő részvétele mellett követték el kegyetlenkedéseiket. Ezek a cselekményei azonban egyelőre homályban maradtak. Nem lebbent föl a fátyol akkor sem, amikor Rózsa Sándort 1857-ben elfogták s különböző bűntettek miatt előbb halálra, majd kegyelem útján örökös rabságra ítélték. Néhány zsandár és hatósági közeg agyonlövése, több tanyai lakos súlyos bántalmazása, s a hatóság ellen elkövetett nyilvános erőszak képezték alapját ennek az ítéletnek. Rózsa Sándor mindent tagadott és senkit sem árult el. A banda tagjai tehát, amennyiben egyik vagy másik véletlenül akasztófára nem került, szabadon maradtak s a vezér elvesztése után leg- többnyire visszatértek rendes foglalkozásukhoz. Mikor a 60-as években a zsandárokat ismét pandúrok és per- zekutorok6 váltották föl: a magyar Alföldön, azon a területen, hol Rózsa Sándor uralkodott a puszták fölött, futóbetyár és önálló rablóbanda már alig volt. De ez nem javította a helyzetet, nem csökkentette a rablóvilág hatalmát. A hírhedt futóbetyárok eltűntek, de 6 Perzekutor: csendbiztos. 42