Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)

Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból

keményen megtámadta, amiért róla megfeledkezett. Azután szóba hozta a kinevezést.- Minden rendben van, Sándor, - mondá a gróf. - A pecsétes levél itt van a fiókomban, csak alá kell írni, hogy felterjesszem a minisztériumhoz. Még csak egy kis akadálya van a dolognak. Valami gazember azzal rágalmazott, hogy te is a bandában vagy. Ez iránt kihallgatunk, aláírod a jegyzőkönyvet, melyben meg lesz írva, hogy az egész feljelentés csak koholmány s ezt a jegyzőkönyvet azután felküldöm Budára.

A rabló kissé gondolkozóba esett, de csakhamar belenyugodott, hogy kihallgassák. Ráday ekkor felvilágosítá, hogy ez csak a várban történhetik meg, mert ott van a hivatal. De ez már nem tetszett Rózsa Sándornak, sohasem volt még ő a várban, nem is tudja ott a járást, aztán meg fel is tűnhetnék a dolog.

Efféle kifogásokkal igyekezett elpalástolni vonakodása igazi okát. De Ráday megnyugtatta őt, hogy majd besétálnak együtt az öreg Istvánnal. Ez senkinek sem fog feltűnni. A feltűnés kikerülése egyébként Rádaynak még nagyobb érdeke volt, mint Rózsa Sándornak. Tudta, hogy ennek különb rendőrsége van, mint neki, s hogy mihelyt őt erőszakosan elfogatná és a várba kísértetné, a banda ezt nyomban megtudná és megugranék.

A kir. biztos ezt megelőzendő, két csendbiztost és tizenkét pandúrt parasztruhába öltöztetett, s ezek a vár előtt két kocsin lesték, hogy mikor megy be a rablóvezér a kelepcébe.

Rózsa Sándor nekifohászkodott a veszedelmes útnak, s lassan ballagott az öreg Istvánnal a vár felé. Útközben gyanúja támadt és megállóit, de István bácsinak mindig volt valami biztató szava. Emellett nem is sokat tartott az urak ravaszságáról és föl sem tételezte, hogy túljárnak az eszén. „Könyvből szedik a tudományt és tükörből fésülködnek!" Ennyire becsülte csak az urak bölcsességét s ez a gondolat elbizakodottá tette.

A vár kapuja, mintha csak véletlenségből történt volna, éppen nyitva volt. A várőrség ismerte az öreg Istvánt, tehát meg sem szólították őket, mikor beléptek. Rózsa Sándort kissé furcsa érzés lepte meg, de azért úgy lépdelt, mint valami szolgabíró, ki huszárjával megy. Észre sem vette, hogy mögötte a nagy kaput egész csöndesen bezárták, s ügyet sem vetett a gyakorlatait végző katonaságra.

124