Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)

Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból

XVI. Sándor bácsi

Nemcsak cimborái, kiktől alattvalói hűséget követelt, hanem mások is, így nevezték a rablóvezért. Mikor 1868. évi május 6-án a péterváradi börtönből hazakerült, mindenki sietett őt üdvözölni.- Isten hozta, Sándor bácsi! - hangzott mindenfelől. - Csakhogy megjött.

A megkegyelmezett haramia látta, hogy milyen nagy lett a tisztessége, el is látogatott mindenfelé, hogy ünnepeltesse magát. A városházát és kapitányságot sem hagyta ki, sőt ráköszöntötte a „jó reggelt" az alsóvárosi gvardiánra is, kinek jámbor híve ígérkezett lenni.

Ezután feljött Budapestre hivatalt keresni. Először gróf And- rássy Gyula, akkori miniszterelnökhöz kopogtatott be. Hiszen 1848-ban ő vitte meg neki Kossuth kegyelmi levelét, tehát számíthatott pártfogására. A gróf nyájasan fogadta, kezet szorított vele, le is ültette a bársonyszékre, sőt talán Sándor bácsinak is nevezte, de a hivatal iránt a belügyminisztériumhoz utasította.

Elment tehát gróf Ráday Gedeonhoz, a rendőri osztály fejéhez.

Itt elmondta, hogy bizony nagy baj van az Alföldön. Sok a rabló. De nevezzék ki őt csendbiztosnak s úgy elbánik a zsivá- nyokkal, hogy írmagnak se marad belőlük. Verte a mellét, hogy becsületes ember lesz és fogadkozott, hogy bízhatnak benne.

Ráday nem vonta kétsége, hogy Rózsa Sándor nagy pusztítást tudna véghezvinni a betyárvilágban, de attól tartott, hogy mielőbb ismét fejük s nem üldözőjük lesz. Egyelőre tehát nem teljesítő kívánságát, hanem bíztatta, hogy maradjon meg jó úton s ha majd ura lesz szavának, a kormány gondoskodni fog róla.

Ezután több hónap múlt el, a rablóvilág hatalma nőttön nőtt, míg végre 1868. évi decemberben megjelent Szegeden a kir. biztos.

Ráday ekkor magához hívatta Rózsa Sándort, ki még mindig bejárt a városba.

122