Wicker Erika: Rácok és vlahok a hódoltság kori Észak-Bácskában (Kecskemét, 2008.)
II. ÉSZAK-BÁCSKA A HÓDOLTSÁG KORÁBAN
zedben kevéssé változott a lakosok száma. (Elvileg persze elképzelhető, hogy e településekre mindig annyian költöztek be, mint ahányan tovább vándoroltak innen.) Az adófizető hánék száma többnyire változatlan maradt, csak egyes településeken nőtt valamelyest (Górni Aranyas, Borsot, Gara, Sár, Madaras), egy faluban pedig némiképp csökkent (Monostor). 1580-ig hasonló a helyzet Észak-Bácska észak-északkeleti részén is. Ekkorra a korábbihoz képest néhány fővel nőtt Bikity, Borsot, Halmas, Jankó, Szenpál, Tavankutt és Arikháza lakossága, Szentiváné viszont három hánéval csökkent. Ez a csökkenés tíz év múlva egészen drámai lett: a korábban nagynak számító település lakóinak száma már csak alig fele volt az 1570-es évek elején összeírtakénak, bár a maga 22 hánéjéval még mindig a közepes nagyságú falvakhoz tartozott. Sokan vándoroltak el a korábban sürün lakott Bikity és Totház falvakból és a közepes méretű Arikházról, erőteljesen megnőtt viszont Halmas, Jankó, Mélykút, Tavankut és Sebesegyház, Esztör, különösen pedig Keleb jelentősége, ahova az 1590-es évekre háromszor annyian költöztek, mint amennyien tíz évvel korábban laktak, s ezzel a település megközelítette a végig legnépesebb Borsot nagyságát. A Szelak Niko vezette müszellemek által 1560 körül betelepített három különböző nagyságú, privilegizált település lakóinak száma a század végéig alig változott. Összlakosságuk 1560-ban 102 (103?) fő müszellem és azok családja volt, a következő tíz év során azonban szinte teljesen kicserélődött: a régiek közül Aranyásón és Borsódon öten-öten, Garán hárman maradtak csak. Immár a teljes lakosság szabályosan adózott, azaz megszűnt privilegizált müszellem-státusza. 176 Mindez összefügghet az erős, még 1578 táján is jól érzékelhető népességmozgással, ugyanis „vándornépességre nem lehetett hatékony és tartós katonai szervezetet építeni. " I77 A folyamatos betelepülések eredményeképp e három faluban 1578-ban 109, 1590-ben pedig 115 adófizető egységet tartottak számon. Gara 15801582-es defteradatait nem ismerem, ekkor Górni Aranyásón 31, Borsotban 59 adófizető család lakott. A kevés forrásadat alapján ez a „jövés-menés " ]1 a többi észak-bácskai rác-vlah településre is jellemző volt (6-7. táblázat). 1592 után azonban már defterek sem állnak rendelkezésünkre. A vidék hódoltság kori településhálózatának felvázolása - a ma még igencsak hiányosan publikált defteradatok és az éppen elkezdődött régészeti kutatás mellett - lényegében csak két írott forrás alapján kísérelhető meg: annak a két szerződésnek a segítségével, melyeket észak-bácskai rác települések egyházi és világi vezetői ill. a lakosok megbízottai kötöttek Pálffy Miklós generálissal 1598 áprilisában. II.2.2. AZ 1598. ÉVI SZERZŐDÉSEK Esztergom 1595. évi visszafoglalása után a legfontosabb teendő a vidék más területek népességével való benépesítése volt, „ mert munkást, adófizetőt és katonát a közelben nem kaptak volna. " A császár Pálffy Miklós főkapitányt bízta meg, hogy a hódoltság területéről toborozza a betelepítendő lakosságot, és meghagyta, hogy „a települőkkel eleinte csínján kell bánni, hogy uralmunknak és a meghódolásnak örvendezzenek. De később a többi alattvalókkal egyformán minden terhet viselniök kell" 119 A hódoltsági területek keresztény lakosai közül sokan vállalták az átköltözést, de „a ráczokat hiába csalogatta, azok bizony tovább is ott maradtak. " Pálffy 1598. július 10-én Rudolf császárnak írt, Újváron kelt leveléből ismertek a telepítés (vagy csak telepítési kísérlet?) részletei is: „A mi a ráczokat illeti, ezeknek maguktartása felségedhez több az engedetlenségnek Először tárgyaltam velők, de semmire sem mentem. Erre huszáraimmal és hajdúimmal néhányszor reájok rontottam s jól elláttam őket. De bizony ezzel sem értem el semmit. " A töredékesen és részben olvashatatlanul fennmaradt levélből már nem derül ki, hogy az első sikertelen kísérletek után „hogyan csalogatott néhány rácz ifjat magához, s hogyan nyerte meg a többit." 180 Annyi bizonyos, hogy 1598. április 10-én 16 észak-bácskai község tiszttartói és papjai (1. szerződés), öt nappal később pedig 23 további észak-bácskai falu lakosainak képviselői (2. szerződés) fogadtak hűséget Rudolf császárnak (1. és 2. dokumentum). A szerződések szövege - a bevezető rész és esetenként néhány megfogalmazás kivételével azonos (a 2. szerződés szövegváltozatát zárójelben jelzem): „valljuk ez mi levelünknek rendiben, hogy 176 HEGYI Klára 2002 30.; U.ő 2007 I. 316-318. 177 HEGYI Klára 2002 30.; „Másrészt [...] itt is nyilvánvaló, hogy ha a várak és őrségeik nem tudták útját állni a magyar végváriak portyáinak, erre a katonáskodó parasztok sem lehettek alkalmasak. " U.ott 178 HEGYI Klára 2002 30. 179 TAKÁTS Sándor 1902 533., 2.j. 180 TAKÁTS Sándor 1902 534.
