Wicker Erika: Rácok és vlahok a hódoltság kori Észak-Bácskában (Kecskemét, 2008.)

I. A HÓDOLTSÁG KORI RÁC-VLAH NÉPESSÉG TEMETŐINEK KUTATÁSA

egy kályhaszemben talált 40 db, 1550 és 1590 közt vert érem 13 megmaradt részével együtt - Korek József csoportokba rendezve találta és közölte; 14 azt azonban, hogy melyik tárgy melyik sírban volt, ma már nem lehet pontosan tudni. 15 Azonban tévedés, hogy az említett éremlelet „az érmeken kívül 6 db - a [...] tomaseváczi kincs bogláros haj tűihez hasonló - tűt, sok bronzhajtűt tartalmazott [...] még gyöngyöket, cyprea kagylókat és háromszögű lemezekből összeállított díszeket. " 16 Utóbbiak biztosan Gubitza ásatásaiból származnak, míg „azok az ezüst bogláros hajtűk és tartozékaik, melyek a mult évben a monostorszegi Sziga-szigeten találtattak [..,]: 7 drb bogláros hajtű, 1 drb üvegre festett médaillon kép, 1 drb gombostű, 4 drb csipkefoszlány, összesen 13 drb", 1906-ban, vétel útján kerültek a Társulat gyűjteményébe. 17 Előkerülési körülményeiket nem jegyezték fel. A rác-vlah temető kiterje­dése nem ismert, 18 és arról sincs adatom, hogy a pálos monostor folytatódó feltárása során kerültek-e elő további sírok. A feltárás és a dokumentálás hiányosságai ellenére a lelőhely kétségtelen jelentősége 13 Mivel az 1889-ben készült „térrajz" a sziget északi részén jelzi a partszakadást (GUBITZA Kálmán 1899 103.), valószínű­leg innen származik az a „ kincslelet, mely a Duna által kimosott és leszakadt partban találtatott. A lelet 40 drb ezüstpénzt tartalmazott, mely egy 14.6 cm magas és 10.5 cm öblös, veres éremborító edénykében volt elrejtve. A pénzek egyházi és világi fejedelmektől valók, s mind a mohácsi vész utáni időből származnak. " GUBITZA Kálmán 1902 6-7.; A zombori múzeum II. világháború alatt leltározott tárgyai közé 2459. leltári számmal egy „kályhafiók''-ot, azaz kályhaszemet vettek fel, mely a Magyar Nemzeti Múzeum Fotótárában őrzött karton szerint „ Bácsmonostorszeg"-rö\ származik, és 1900-ban Gubitza Kál­mánjuttatta a társulati múzeumba. Leírása: „Gyengén égetett, vöröses agyagból, perselyalakú, csúcsos gömbbel. Nyílása 6,5 cm átmérőjű, 15 cm magas. Ebben találtak 40 db ezüst érmét. 1550-1590. " (MNM Fotótár) 14 A monostorszegi leletek közlését Korek József „a temető leletanyaga a következő" bevezetéssel indítja, ugyanakkor már az első csoportban a kincslelet pénzeit említi: I. csoport: 11 érem, „egy része a Dunából leszakadt kincslelethez tartozik". Egyházi és világi fejedelmek pénzei 1526 utánról, 17. századi francia zsetonok, 2 db. (Mivel azonban a leírókartonon „Bácsmonostorszeg. Sír" megjelölés szerepel a 2458. lt.számú „pénzcsoport" lelőhelyeként, jelenleg bizonytalan, honnan kerültek elő az érmék - WE); - II. csoport: öt gyöngyfüzér zöld, fehér, fekete gyöngyökből, egy bronzkapocs fele, szegecsek, bronzlemezkék; - III. csoport: díszes fejű bronztű, kisgyöngyös gyöngysor kaori-csüngővel, gyöngysor apró fekete, zöld, fehér gyöngyökkel és négy kaorival; - IV. csoport: három gyöngysor, egyiken kaori; - V. csoport: pártarészlet: barna plüss alapon rozettás és nyolcas alakú díszítés zöld zsinórból; - VI. csoport: két gömbvégű bronz függő, két kaorifüggő, gyöngyfü­zér, bronznyakék egy nagyobb és hét kisebb, háromszög alakú bronzlemezből; - VII. csoport: öt réz ruhadísz-korong, ruha­dísz hurkos véggel, gömbös bronztű, bronzlemez; - VIII. csoport: kegyérem, gömbös bronztű, kaoricsigák, kék gyöngy, két háromszög csüngőlemez, kegyérem, két gyöngysor színes gyöngyökből, egy gyöngysor fekete-fehér gyöngyökkel és bronz­karikákkal; - Egyéb leletek: színes, zsinórozott csipkék, cérnafonalak, 12 cm hosszú, zöld sodronyos díszítés, félgömbös bronzdísz, pitykék, tíz ruhakapocs, összeolvadt ruhadíszek aranyrögökkel. KOREK József 1994 189-190. és IV-V.t. 15 A 2449-2452., 2454., 2456. és 2457. lt. számú leleteknek a II. világháború alatt készült leírókartonján (MNM Fotótár) többnyire csak a „Bácsmonostorszeg" megjelölés szerepel, egy esetben „3. sír", a többinél „sírlelet csoport" pontosítással. Ez így hét sír lenne, bár Gubitza csak öt „sokácz" sírról írt. (pl. GUBITZA Kálmán 1902 5.). A leírókartonok sírcsoportjai: 2449. lt.sz.: „A csoport áll: 11 db. cm (sic! WE) félgömbű bronz pitykéből, 10 ruhakapocsból, 2 db. összeolvasztott ruhakel­mével és kapcsokkal kevert fémes agyagrögből. " - 2450. lt.sz. (3. sír): „A csoport áll: 2 bronz fülönfüggőből, 2 cyprea csiga fülönfüggőnek elkészítve, 1 gyöngyfüzér, 1 háromszögalaku trébelt munkájú nyakékből, 4 lemezkéből és négy különböző bronzlemezkéből." - 2451. lt.sz.: „Félgömb formájú taggal ellátott ruhakapocs tűrészlete, 4 gombrészlet, gombostű, 1 csüngőrész gyönggyel, 10 vasdarabka rátapadt vászonrészlettel. " - 2452. lt.sz.: „A csoport el van helyezve egy kis táblán és öt füzéren. A táblán van 20 db csontmaradvány szegecske, bronzlemezke részlet, meszes agyag (sic! - WE) az öt kisebb na­gyobb füzér áll számos apróbb, nagyobb különböző szinű és alakú gyöngyből. " - 2454. lt.sz. : „ 8 drb. fülönfüggőnek készített cyprea csiga, ldb. Mária csodatevő kegyhely emlékérem, 1 Mária koronáztatásának emlékére vert érem, 2 hajtű Adattár részlet, 1 gyürükő, 6 gombostű, 1 apróbb-nagyobb színes üvegből való gyöngyfüzér. " - 2456. lt.sz.: ,,E csoport 3 féléből áll: 1 díszes fejű hajtű rátapadt vászonrészlettel. 5 cyprea kagyló, 1 gyöngy füzér kisebb-nagyobb különböző szinü gyöngyből. " ­Feltehetően ez volt az „öt sokácz-sír" anyaga, mert a 2458.1t.számon - bár a karton sírként jelzi, - csak „Pénz csoport" volt feltüntetve: „ 11 db rézpénz, 4 nehezen olvasható, 7 db olvashatatlan. Az olvashatón van Avers: Körirat: 'Gott ergeben sol'... ' 3 korona és 3 lilioma, Reversen van: Körirat: 'Gottes Reich bleibe ewig. ' cifrázatok közt pedig birodalmi alma ke­reszttel és a bábenbergiek fehér szalaga . Kék emailförmával vannak bevonva. " - Sírleletként szerepel a 2457. lt. számú „Párta részlet [...] Barna plüsch alapon, sodronyra font zöld cérna zsinór nyolcas alakban és benne rozetták gránát levél­kékből és központi aranyos csillaggal. - 1 kékes zöld gyöngy. A párta (homlok szalag) hossza 6.2 cm 4 rozetta. " - Van ezen­kívül külön leltározva néhány tárgy, melyek kartonján nincs megjelölve, hogy sírból származtak-e: 2453. lt.sz.: „Gyöngyfü­zér [...] 1 kisebb füzér apró üveggyöngyből, 1 nagyobb füzér különböző nagyobb-kisebb üveg és pasztagyöngyökbal, 4 bronz­karika, mely fonallal be voltak vonva. - 2455. lt.sz.: „Gyöngyfüzér csoport [...] Kisebb-nagyobb különböző szinü üveg­gyöngyből álló 3 kisebb füzér, 1 cyprea csiga. " lë KOREK József 1994 183-184. " 17 GUBITZA Kálmán 1907 39.; A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött, a II. világháború alatt készült - és az őrzési helyet hibásan „Zentai múzeum "-ként feltüntető - leírókartonok szerint a tárgyakat Studer Józseftől vásárolta a Társulat. Lt.sz.: 2817-2823. (MNM Fotótár) 18 Az 1899-ben készült „térrajz" a gyöngyös-kaoris-tüs síroktól 40-50 m-re délkeletre „soros sírok "-at jelölt, „feltehető tehát, hogy ott rendes temető volt. " GUBITZA Kálmán 1899 84., 103.; Ezekről a sírokról ez az összes információ, leletekre Gubitza nem tért ki. így kérdéses, hogy a rác-vlah temetőhöz tartoztak-e.

Next

/
Oldalképek
Tartalom