Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)
Farkas Lajos: Laczkó János és a Délvidék
93 magyar nép között csak akkor lehet tartós megbékélésről beszélni, ha a közös történelmi sérelmeket közösen orvosoljuk, és ez a történészek és a muzeológusok dolga. „A kezdet a mi kezünkben van" - mondja dr. Koncár, és hozzátette, hogy „egy történész sohasem hazudhat, még ha az igazság nemzete, környezete ellen is szólna; legfeljebb ha kínos az ügy, azt mondhatja, hogy nem mond véleményt”. Nos, ez a készség van meg Jánosban. Az újvidéki kapcsolat kiépítése egy fontos nemzetközi állomás, melyre a sajtó is felfigyelt. Az Újvidéki Televízió szerb és magyar szerkesztősége a kezdetektől figyelemmel kísérte a kapcsolatok alakulását, már a szerződés aláírását is rögzítették, és a híradásokban beszámoltak róla. A kecskeméti főkötőket bemutató kiállításról és a 2008. február 15-én nyílt Munkácsy-képeket bemutató tárlatról is készítettek egy 40 perces kulturális műsort, melyben megszólalt a megyei igazgató, Laczkó János is. A kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeumot több mint húsz perces összeállítással mutatták be. Mivel ilyen típusú múzeum a volt Jugoszlávia területén nem működik, nagy érdeklődés mutatkozott a műsor iránt, nemcsak a Vajdaságban, hanem Belgrádtól délre, sőt Horvátország keleti és Bosznia északkeleti részén is, ahol szintén fogható az újvidéki adás. Az Újvidéki TV magyar szerkesztőségének tagjaival, név szerint Buda Hajnalkával, Kartag Nándorral, Horváth Mihállyal, Nagy Nándorral, Rencsár Tivadarral alakított ki jó viszonyt Laczkó János. A szerkesztők többször is hangoztatták, hogy egyes múzeumi műsorok elkészítése a Jánossal való kitűnő kapcsolatnak köszönhető. Azelőtt évtizedeken keresztül szinte semmi sem jelent meg a megyei múzeumi szervezetről a délvidéki médiában. Igaz, nem is mutatkozott nagy érdeklődés, de most e lanyhuló tüzet újra felélesztettük.