Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)

Farkas Lajos: Laczkó János és a Délvidék

90

nem folyamatosan romlik, még inkább igazat adok szavainak.

Laczkó János nemcsak igazi keresztény ember, hanem nagy hazafi is. Számára a magyar nemzet nem tíz-, hanem tizenötmillió magyarból áll, és ezt a nézetét mindig, mindenütt bátran képviselte is.

A kommunizmus egyik vétke az agymosásban mutatkozott meg, amikor is valahogy elfeledtették az anyaországi emberekkel, hogy a határainkon túl, a trianoni elcsatolt területeken is élnek magyarok. Nemzedékek nőttek fel úgy Magyarországon, hogy számukra az volt a természetes, hogy Szabadka helyett Suboticára utazzanak, hogy Újvidék az Növi Sad vagy Nagybecskerek Zrenjanin. Természetesen, mint minden alól, így ez alól is voltak kivételek, akik akkor is pontosan tudták, hogy mekkora volt a történelmi Magyarország területe és lakosainak száma. Akik pontosan tudták, hogy határainkon túl is léteznek magyarok, ha fokozatosan asszimilálódva is, de kemény harcot folytatnak a megmaradásért.

Abban a rendszerben is voltak olyan emberek, akik a sok szocialista maszlag mellet pontosan tudták, hogy hogyan lehet megmaradni magyarnak itt, Magyarországon és a környező államokban is. Ezek közé tartozott és tartozik a mai napig is Laczkó János.

Ezért nem meglepő, hogy amikor 2005. december 1-jén Jánost nevezték ki a Bács-Kis- kun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete igazgatójának, első dolgai közé tartozott a délvidéki múzeumokkal való szakmai kapcsolatfelvétel.

Az első állomás Zombor volt, ahol a Városi Múzeum igazgatójával közös szakmai és pályázati együttműködésről szóló szerződést írtak alá, majd két alkalommal a zombori kollégákkal nyújtottunk be közös EU-s pályázatot.