Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)
Bárth János: Erdélyi utakon
kutatóutjaink során a szerényebb szállásaink és vacsoráink megszépítették, magasra emelték emlékeinkben a „kezdeti idők" luxusát. A „kapcsolat-felvételi kirándulás" fénypontjának már akkor is a somlyai búcsún való részvételt, a somlyai Szűz Mária vendégségében eltöltött fél napot tekintettük. Pedig, amit láttunk, csak egy röpke ízelítő volt a búcsú végéből. Azóta sem tudom, miért nem utaztunk szombat helyett pénteken, hiszen akkor szombaton részt vehettünk volna a búcsú fő eseményein. Talán az út szervezője nem tudta, hogy a somlyai kegyhelyen, más búcsújáróhelyekkel ellentétben, nem vasárnap, hanem szombaton délelőtt történnek a legfontosabb látnivalók. Bárhogy volt is, ha csonka búcsút láttunk is, ma már tudjuk, hogy egy erdélyi művelődéstörténeti, székely vallástörténeti pillanat részesei voltunk. Részt vettünk a román A csíksomlyói Ferences templom és rendház