Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)
Bereznai Zsuzsanna: „Maradjon csak bíró: Laczkó!”
65 kántortanító, Rigó Mihály vagy pedig egy Tóth nevezetű kántor lehetett. A második kortesnóta szerzője egyértelműen Simonffy János Gentile helyi plébános, aki akkoriban már a tömörkényi Hitelszövetkezet elnöke is volt. Simonffy János Gentile22 eredetileg egy székely lófő nemes, szép magas székely ember, majd kolduló ferences barát, aki a fogarasi ferences kolostorból került Tömörkénybe. E kézzel írott formában fennmaradt két kortesdal a közköltészet különleges szerencse és véletlen során fennmaradt példái közé sorolható. A magyar közköltészet műfajelméleti meghatározása, a témakör monografikus jellegű feldolgozása és a közköltészeti szövegek közzététele Küllős Imola és Csörsz Rumen István nevéhez fűződik.23 Meghatározásuk szerint a közköltészet olyan tartománya a szöveghagyománynak, amely valahol félúton helyezkedik el a szóbeli folklór és az írott irodalom között. A közköltészet terjedésének csak az írásos változatait ismerjük, mivel XVII-XVIII. századi hangfelvételek és korabeli szemtanúk hiányában ezzel kell beérniük a téma kutatóinak. A közköltészetet - a két említett kutató egy kedvelt metaforája szerint - úgy lehet a legfrappánsabban szemléltetni, mely egy olyan U-alakú cső kanyarulatában helyezkedik el, amelynek az egyik szárában a folklórt, azaz a népköltészetet, a másikban pedig a „magas irodalmat" találjuk. Ez a sajátos „közköltészeti szűrő" mindig is jelen volt, amely mindkét hagyományból beenged valamit, de mégis külön anyagként viselkedik. A szövegek többnyire névtelenek, folklórjellegű alkotások, 22 Gentile - szerzetesi név, melyben családja székely nemesi rangjára utal (a priorok, lófők és közszékelyek kollektív nemessége) 23 KÜLLŐS Imola 2004; KÜLLŐS Imola - CSÖRSZ RUMEN István 2000, CSÖRSZ RUMEN István - KÜLLŐS Imola 2006, CSÖRSZ RUMEN István - KÜLLŐS Imola 2004
