Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)
Bánkiné Molnár Erzsébet: Laczkó János
22 szakértelmével. Része volt a soltszentimrei, az óbögi, a mizsei öregtemplom, a hercegegyházi, a kerekegyházi, a kunbaracsi emlékhelyek helyreállításában. Az immár műemléki szakmérnök, muzeológus igazgatóhelyettes Laczkó János méltán tekintheti nagy eredménynek, hogy megyénk valamennyi tájmúzeumának épülete küllemében megújult, a kecskeméti Cifrapalota pedig teljes műemléki felújítást kapott. Az igazgatóhelyettesi posztot két ciklusban töltötte be. 2005-ben a megyei múzeumi szervezet dolgozói és a múzeumokat fenntartó megyei önkormányzat egybehangzó támogatásával elnyerte a Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet igazgatói posztját. Még nagyobb felelősséggel, még összetettebb feladatsorban, még szélesebb kapcsolati hálóban kell egyre nehezebb gazdasági körülmények között, egyre nagyobb szakmai kihívásoknak megfelelnie. Ez még akkor is kemény feladat, ha tudjuk, János csaknem három és fél évtizedes gyakorlatra és sokoldalú szakmai ismereteire támaszkodhat. Az új feladatokkal és felelősséggel terhelt igazgatónak ismét kevesebb ideje maradt a kiállításokra, mégis, hűen önmagához, a kalocsai majd a veszprémi érsekség anyagából megszervezi és rendezi a barokk egyházművészeti kiállításokat, s ez év tavaszán a nagy kiállítást, a Mun- kácsy-tárlatot. A megyei napilap riportere a tárlat megnyitása előtt megkérdezte, milyen helyet foglal el Laczkó János pályáján a Munkácsy-tár- lat. A válasz túlmutat a konkrét kérdésen. „ Úgy érzem, mintha pályám összegezése lenne. Életem tudatos részét műtárgyak között töltöttem. Olyan kiváló műtárgyak között, amelyekből szépség, harmónia és elegancia árad. S én mindig hagytam, hogy ezek a műalkotások hassanak rám. Most, amikor 60 évesen pályám végéhez közeledek, a Munkácsy-festményekből esszenciálisán kapom ezt a szépséget. Ilyen kiállítás egyszer adatik meg egy