Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)

Romsics Imre: „Kétfejű sasok ellen”

143 sileg megállapittatott, hogy a tehetősebb mester em­berek, kik tudni illik éven által legényei dolgoznak fizessenek 20 xrt p [krajcárt pengő - a szerző] pénzben akik pedig maguk folytatják 10 xrt pp úgy szinte aránylag egy kapa szőllőtül 4 xr egy zsákos kukoriczás kerttől 6 xrt pengőben fizetvén bevétet­ni s az illető helyen által adatni rendeltetett.” 6 Az összegyűjtött pénzről a június 11-i tanácsülésen rendelkeztek: „A honvédelem részére és katonaság tartására beszedett segedelmezés u: m: egy ezer tizen két forint pengő pénzben Buda-Pest városába felkül­detni s ott az illető helyen által adatni határoztatott, ami is tudomásul vétetik.” 6 7 A pénzbeni támogatás mellett az emberi tettekre is szüksége volt a hazának. A kalocsai nemzetőrségről először a május 20-i jegyző­könyvből értesülünk egy dob vásárlása kap­csán: „A nemzet őrsereg kérése következtében gya­korlatra egy rézdob Budán Kholet [vagy Khöler?] nevű rézmívestől a város pénztárrából, annak árra jövendőben megtérítendő lévén vétetni elrendelte­tett”.8 A június 11-i tanácsülésen a dob mellé dobost fogadott föl a város: „Ez alkalommal afel- sőbbi kormány rendelet következtében Vörös József nemzet őrsereg részére egy évig folyó évi julius 5-étől kezdve felfogattatván 19 ft havi bér fizetés mellett, aki nyári öltönnyel és egypár csizmával mint dobos felruháztatván, híven és szorgalmatosán szolálni kö- teleztetvén a fizetése a város pénztárából havonként város adószedője által kiadatni rendeltetett”.9 A me­gyei összeírás 700 kalocsai nemzetőrt jegyzett föl,10 akiknek kiképzését a későbbi honvédőr­nagyra, Jakab Péterre bízták. A tanács szep­tember 10-én határozott béréről: „Jóllehet Jakab Péter a ministeriális rendelet nyomán a nemzett őr­sereg tanítására felfogadtatott légyen mindazon által 6 VKM - TDGY 72.267.1., 57-58. 7 VKM - TDGY 72.267.1., 54. 8 VKM - TDGY 72.267.1., 57. 9 VKM - TDGY 72.267.1., 57-59. 10 GALGÓCZY Károly 1876-1877. 227.

Next

/
Oldalképek
Tartalom