Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Bárth János: Vándorutak vége
aki Újvidéken az ispotálynál dolgozott. Valószínűleg magyar szót hallani, esetleg ismerőst látogatni többször kiment Pirosra. Amikor halált érezte, Pirosra vitette magát. Megérkezvén az iskolához azt mondta: „Már nem bánom, ha meghalok is, csak hogy magyarok közé jöhettem”. Néhány személy a Nagykunságból telepített három közép-bácskai református magyar falu: Feketics, Pacsér, Omoravica érintésével jutott el Pirosra. Például a 45 éves Mikola Györgyné Mihály Kata Feketicsről költözött Pirosra, miután katonának adták a férjét. Fejér Sára 16 éves árva leány az elődök járt útján haladva Kisújszállásról „szakadt” Pacsérra, ahonnan testvér nénjével együtt átkerült az ugyancsak református vallású Pirosra. Szatmári Molnár Ferenc, amikor különös anyakönyvi följegyzéseit irta a nem mindennapi sorsú halottakról, rendszerint a jövevény szót használta. Ez némiképp meglepő, hiszen a szövegek papírra vetése előtt 2-22 évvel Piroson minden református magyar jövevénynek számított. Úgy látszik, mintha a jövevény szót, a tartósan letelepült, telekkel, házzal rendelkező jobbágy ellentéteként használta volna. A megörökített sorsú halottak közös tulajdonságának tekinthető a szegénység, az ágrólszakadtság. A megörökített sorsú jövevények tulajdonképpen két félék voltak. Egyik csoportjuk a feljegyzéseket készítő pap megfogalmazása szerint „élősködött” Piroson, vagyis éhhalál elől menekülve jött Pirosra, ahol meghúzta magát egy gazdálkodó család házánál. A másik csoportba azok sorolhatók, akik munkát vállalni jöttek a Bácska déli peremére. Piroson, a futaki uradalomban, vagy a Szerémségben dolgoztak. Próbálták eltartani önmagukat és távoli pátriájukban hagyott családtagjaikat. A különleges pirosi anyakönyvi bejegyzések figyelemre méltó adatai a szerémségi munkálkodásra utaló szövegek. A pirosaikkal kapcsolatban álló református jövevények egy része a Szerémségben, a „Hegyen” vállalt szőlőmunkát. Ezek a szerémségi munkavállalók valószínűleg előfutárai voltak az újkori szerémségi magyar népszigetek lakóinak. * * * IRODALOM BÁRTH János 1984 Kecel története és történeti néprajza a kései feudalizmus idején (1734-1848). In: Bárth János (szerk.): Kecel története és néprajza. 77-325. Kecel 1993 Az észak-déli népmozgás szerepe a Duna-Tisza köze XVIII. századi népesedéstörténetében. In: Régi és Új peregrináció. A III. Nemzetközi Hungarológiai kongresszuson (Szeged, 1991) elhangzott előadások. III., 1621-1628. Budapest-Szeged 1998 A magyar népesedéstörténeti kutatások lehetőségei és korlátái Üzenet. XXVII. (1998)., 1-2. sz., 8-22. Szabadka PÉNOVÁTZ Antal 1999 Piros község magyarsága egy XVIII. század végi összeírás tükrében. In: Bárth János (szerk.): Két víz között. 123-130. Baja-Kecskemét 34
