Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Krupa András: A szlovákok gyerekjátékai a Duna-Tisza közén
KRÚPA ANDRAS A SZLOVÁKOK GYEREKJÁTÉKAI A DUNA-TISZA KÖZÉN (Péteri, Dunaegyháza, Kiskőrös) A játék az elmés találékony ember, a homo ludens alkotása. Hiszen minden elemének fő alapja a szórakoztató tevékenység. Ez a játékosság végigkíséri az embert egész élete pályáján hol kisebb, hol nagyobb mértékben. Legjellemzőbb azonban a gyermekkorra. A gyermeki gondolkodás, tevékenység elképzelhetetlen játék nélkül, mely egyúttal lényegi jellemzője is. A játék a csoda, a képzelet és a realitás világának ötvözete, olyan világ, amely ugyan látszólagos, de a gyermeki látókör számára nem feltételezett, hanem a játék idején, sőt igen gyakran utána is sajátos, igaznak hitt és tartott valóság. Goethe szerint „a gyermek mindenből mindent tud csinálni”. (Idézi Faragó József a Bihari gyermekmondókák című könyvében).1 Valóban, a gyermek mindent felhasznál, amit a földön, a mezőn, a réten, a legbensőbb környezetében lát, hall, érez, tapint, amit az érzékszervei és tudata felfog, s amit a képzelőereje megteremt. Az egyik legfontosabb elsajátítási folyamat a játékcselekvés. A gyermeki fantáziának azonban határai vannak, s ez a mindennapi élet, a családi, a falusi környezet nyújtotta valóság. A gyermeki képzelet világa az alkotóerő, a leleményesség és a fantázia teremtette világ. Még akkor is ha a szakirodalom egy része szerint ez a gyermeki alkotóképesség zömében utánzáson alapul, mert hiszen példának okáért a gyermekköltészet jórészt a felnőttek alkotta népköltészetre támaszkodik, a dramatikus játékok többnyire a felnőttek közösségének világát tükrözik vissza, a játékok tárgyi eszközei az igazi munkaeszközök kicsinyített másai, a játszó gyermekek kis közössége a felnőtt társadalom, a család életét, szokásait és egyéb elemeit képezi le. Igen ám, de ez az utánzás nem szolgai másolás, hanem újraalkotás, a gyermek gondolkodásvilágának megfelelő közeg megteremtése. Benne sok elem gyerekgenerációról gyerekgenerációra hagyományozódik. Ez a folyamat szintén nem a véletlen műve, mert a maga a gyermekközösség is szerves része ugyanakkor a hagyományos nagy közösségnek. A szakirodalom jórésze ugyanakkor aláhúzza a gyermeki fantázia nagy szerepét, alkotó, újraalkotó képességét és központi helyét a játszásban is. Azonban a falusi gyermekek körében ez a találékonyság, kreativitás a gyermekkori sajátosságokon túl egyszersmind kényszer is. Nem kaphattak kész játékszereket. A látástól-vakulásig dolgozó felnőttek alig tudtak foglalkozni ilyen értelemben gyermekeikkel, nem volt más lehetőségük, minthogy maguk készítsék játékszereiket, kitaláljanak, megújítsanak, vagy akár átvegyenek újabb és újabb játékokat. Voltaképpen ezáltal önállóságra, talpraesettségre, ügyességre is nevelődtek. Az egyik kiskőrösi asszony például azt mondta el, hogy „babát varrtam géppel. Nyolc éves voltam, amikor kezdtem babákat készíteni.” Šila som bábke s mašinou. Osem rokov som mala, keď som začla bábke šiť. Mások maguk faragták korcsolyájukat, bigéjüket és a többi tárgyi játékot. A szakirodalom nem egyszer a munka ellentétének tekinteni a játékot, holott a gyerekek legtöbb játékába beleívódtak a munkatevékenység alapjai, még ha némileg 1 FARAGÓ, J. - FÁBIÁN, I. 1982. 18. 91
