Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Mészáros Ágnes: Kecskeméti cigány gyógyítók
betegséget. Ha kihajt a fa, akkor ép, egészségös marad a gyerök, ha elsorvad, akkor sajnos möghal a gyerök. A racionális gyógymódok közül értettek a cigányok közül néhányan a kificamodott testrészek helyretevéséhez. Ha nem ért össze a kisgyermek könyöke, térde, szétcsúsztak a csontjai, akkor mög vót hibbantva. Le kell fektetni a gyerököt hasra, azt akkor így mögnyomkodni a kezüket, lábukat így összeérinteni, ahol van neki így elcsúszva, oszt akkor így fő kü emelni ükét háromszor, a lábánál fogvást fölemelni, egy kicsit így rázni, azt én is csináltam a gyerökökkel, mög vót hibbantva. Kamillás gőzöléssel kúrálták az asszonyok náthás gyermekeiket, de a nehezen táguló vajúdó asszonyok tágulását is gőzöléssel próbálták gyorsítani, dézsa fölé ültették őket: ha nehezen nyílt a szülő nő, akkor forró vizes dézsára rá köllött gugyorodnia. Az öreg Lina és Macu értett az érvágáshoz is, tudták, hol kell megvágni az ereket. Levettek 2-3 dl vért a betegtől, hogy megelőzzék az érszakadást, az agyvérzést. Ha nagyon sűrű vére vót, ezzel tudták hígítani. Volt néhány piócás asszony is, akik házhoz vitték piócáikat, ha hívatták őket. Gyertyázásnak nevezték a köpölyözés gyógymódját. Annyiban tér el ez az eljárás az általánosan ismerttől, hogy nemcsak üvegpoharakkal, hanem fakelyhekkel is lefedték a beteg testrészekre rakott gyetyákat. Vesére 5-6, tüdőbetegségre körberakják a tüdőt, minél több poharat raktak. Ilyen lapos gyertyákat raktak a betegre. Vagy csinálták, vagy mikor a búcsúba elmöntek, ott árulták, azt így rárakták, és arra rányomták erősen a poharat. Rátették a hátára a gyertyákat, és arra, hogy ne tudjon elcsúszni, a poharakat. Fakelyheket is raktak rá, ilyen kis apró, magas kehelyök vótak. Egyszerű kerek vót, magasított kerek. Míg égett a gyertya, addig imádkoztak, Miatyánk, Üdvözlégy, ilyesmit. A következő néhány gyógymód nem kapcsolódott sem a boszorkányok, sem a gyógyító technikákat alkalmazó specialisták tevékenységéhez. Olyan általános tudás részeit képezték, amelyet minden asszony ismert. Gennyes sebre, Misre: útifövet és csecskovászt tettek. Az útifű levelét megtörögették, úgy tették rá a sebre. A csecskovászt szappanreszelékből, lisztből keverték ki, és szoptatós nővel anyatejet fej ettek rá. A szemölcsöt keresetlen békával dörzsölték meg vagy elkötötték lószőrrel. Tapasztalatuk szerint 2 nap múlva leszáradt. Szemverés gyógyításakor tojást tettek a kisgyermek hasára. A tojás szétterült, elmúlt a betegség. Sírt a gyerek, oszt tojást rátöttek, egész tojást a hasára, azt elmúlt. Ahogy a tojás szétfakadt, mindjárt el is múlt a szemmelverés. Az édösanya csinálta. Szemverés ellen piros szalagot kötöttek a kezükre, hogy mög ne csudálják, mög ne verjék szemmel. A kisgyerök hajába is tehettek piros szalagot. Az én fiamnak a hajában volt. Nem csudálták meg, vigyáztam rá. Ha árpa nőtt a szemükön, akkor kenyérrel megnyomkodták, és a kenyeret odaadták a kutyának. Ugyanilyen másrahárítás szerepel a kelés egyik gyógymódjában: paradicsomot kötöttek rá, hogy érlelje, majd a paradicsomot odaadták a malacoknak. Az általános gyógyítási ismereteknél többet tudó kecskeméti cigány gyógyítók két csoportba tartoztak. Az egyik csoportba a mágikus eljárásokat gyakorló boszorkányok, a másikba a racionális technikákat ismerő helyretevők, érvágó, köpölyöző specialisták, piócások tartoztak. Előadásomban az első csoportba tartozó bűbájosok cselekményeit fejtettem ki részletesebben. Köszönetét mondok a kecskeméti Cigány Kulturális Szövetség dolgozóinak, Bari Istvánnénak és Karádi Olgának, hogy lehetővé tették és segítették a kecskeméti magyar cigány és oláhcigány lakosok körében végzett gyűjtőmunkámat. Külön köszönöm adatközlőimnek, hogy megosztották velem gyógyításra vonatkozó 245
