Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Zorn Antal: Névmagyarosítás Baján és néhány környező településen a XIX-XX. században
Mi az asszimiláció? Olyan beilleszkedést, beolvasztást jelent, amelynek során a beilleszkedő egyén objektív és szubjektív szempontból eltávolodik eredeti közösségétől azért, hogy egy másik közösség foglyává váljék. Az asszimiláció az érintett személyek szándéka szerint lehet önkéntes, amely az egyén vagy csoport saját akaratából következik be. Elsősorban a mintaképek és az értékek utánzásában nyilvánul meg. Ács Zoltán az embercsoportok találkozásának négy fázisát különbözteti meg: 1. Kapcsolatfelvétel (pl. bevándorlás, betelepítés). 2. Versengés (ami általában a többség győzelmével jár). 3. Megszokás. 4. Beilleszkedés, amely tulajdonképpen az asszimilálódás.3 Az asszimiláció lehet erőszakos, amikor az állami intézmények, társadalmi szervek nyomásával történik. Célja a meglévő különbségek felszámolása. Az asszimiláció terjedelménél, tartalmánál fogva lehet: 1. Részleges, amely csak bizonyos nemzeti jegyeket érint (pl. különállást). 2. Lényegi, amely csak a másodlagos vonást őrzi meg, (pl. szokásokat, hiedelmeket). 3. Teljes, amikor a megkülönböztető jegyek már teljesen hiányoznak, a nemzeti különállás itt már nem figyelhető meg. Az asszimilációt erősítő vagy gyengítő tényezők lehetnek: birtokviszonyok, a művelődési viszonyok, a vallási különbségek, az iparosodás foka, az urbanizáció, a telepítések.4 A MAGYAROSÍTÁS, MINT A POLITIKA ESZKÖZE Néhány elengedhetetlen fogalommagyarázat után nézzük meg, hogy mikortól és mi célból érhető tetten a politikai gondolkodásban a magyarosítás, mint az asszimiláció elősegítésének, megvalósításának eszköze. A történelmi korokat vizsgálva azt mondhatjuk, hogy a középkor végéig az általános szemlélet pozitívumnak tekintette a népi sokszínűséget, vallva István királyunk Intelemit. A különböző etnikumok együttélése során mindenfajta erőszakos nyomás vagy elnemzetlenítő kísérlet nélkül is szükségszerűen került sor asszimilációra. A török 150 éves uralma után „új honfoglalás” kezdődött, hiszen Acsády Ignác az ország lakosságát 1715 és 1720 között alig 2,5 millióra becsülte.5 Ez az „új honfoglalás” eleinte két forrásból táplálkozott: a törökdúlás elől menekültek visszatéréséből és a belső (főleg északról és északkeletről) az Alföldre lehúzódó jobbágyokból.6 Az államhatalom idegenek Magyarországra való telepítését helyezte előtérbe. A 18. században aztán nagyobb számú nem magyar népesség költözött részben elmagyarosodott társai mellé, mint az egész addigi időszakban.7 A II. József által előírt népszámlálás idején a lakosság 8,2 millió lehetett, s a becslések szerint ennek a népességnek csupán 40-44%-át, 3,2 milliót tekinthetjük magyarnak.8 Ilyen viszonyok között indult el Magyarországon a felvilágosodás mozgalma, melyet erősen befolyásolt az ország elmaradott társadalmi és politikai helyzete. A Habsburg Birodalom Anglia és Franciaország példáját követve egy erős, egységes hivatalos nyel3 ÁCS Zoltán 1986. 305. 4 ÁCS Zoltán 1986. 305-306. 5 ÁCS Zoltán 1986. 145. 6 ÁCS Zoltán 1986. 146. 7 ÁCS Zoltán 1986. 148. 8 ÁCS Zoltán 1986. 178. 208
