Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Silling Léda: Kupuszinai emlékezések régi piacokra
A piacra járásnak időtagoló szerepe is van a falusiak életében. A termelés és a betakarítás időszaka alatt nem jártak piacra. A piacos idő a kupuszinai búcsútól (Szt. Anna-nap, július 26.) tartott tavaszig, amíg a szántóföldi munkálatok el nem kezdődtek. A piacra szánt árut az indulás előtti napokban szedték fel és tisztították meg. A hagymát, répát, zöldséget, és más konyhakerti veteményeket zsákokba, azaz zsohokba1 rakták. Az 1970-es évektől a sárgarépa és a petrezselyem tisztára mosásának egy új technikáját fejlesztették ki. Betonkeverő gépeket alakítottak át úgy, hogy ne törje össze a terményt, csak mossa tisztára. Beletették a tisztítandó zöldségfélét, nyílását fóliával lezárták és addig működtették a szerkezetet, amíg a kellő tisztaságot el nem érték. A hagymát már nem tehették ilyen tisztítóba, ezért kézzel hántották le külső, piszkos haját. Az árut vagonokban szállíttatták a kiszemelt város pályaudvarára. Egy vagon árut egy személy sohasem tudott egyszerre piacképes áruval megtölteni, annyi árut elkészíteni, ezért többen „összeszervezkedtek”, hogy megrendelhessék a szállítást. Minden vagonnak megvolt a felelőse, aki meghívta a társait, összeszámolta a terhet. 10 tonna áru fér egy vagonba. Ennyit volt szabad hivatalosan belepakolni, de sokszor átlépték ezt a határt, ilyenkor büntetést fizettek érte, amit úgy, mint a teherszállítást, a csapat közösen fizetett ki. Hat-nyolc árus készült ilyenkor egyszerre az útra. Elosztották egymás között a szállítandó áru súlymennyiségét, hogy mindenki piacra szánt áruja beférjen a vagonba. A falu vasútállomására érkezett a megrendelt szerelvény, megpakolták, lezárták, útnak indították, majd este maguk is felültek a személyvonatra s indultak az áru után. Ok együtt is utaztak, a város pályaudvarán a vagonfelelős kiváltotta a kocsit, az irodában elrendezte a papírügyeket, fogadtak egy teherautót, amivel a piacra, illetve a bérelt raktárakba szállították portékájukat. A piacos nénik, mert legtöbbször nők vitték eladni az árut, régi ruhát, lepedőt, rossz szoknyát téptek össze, hogy megjelöljék zsákjaikat. Minden zsákot ugyanabból az anyagból származó darabbal jegyezték sajátjuknak, hogy össze ne keverjék. Sok árut vittek ilyenkor, hogy érdemes legyen utazni. Többször eltűnt egy-egy zsák, elvitte valaki más, és esetleg el is adta a tartalmát. Figyelni kellett, ügyelni arra is, hogy kivel vettek ki közösen egy vagont. A bizalom alapvető feltétele volt és lesz is az ilyen módon való részben együttgazdálkodásnak. Nem volt könnyű az élet a piacokon. „Mindenhogy vót, csak jó nem vót” - mondják néhányan maguk a piacokat járt emberek. Mások szerették ezt az életformát. Szerették, mert még fiatalok voltak, könnyű volt az út, tréfálkoztak, árultak, jó pénzt vihettek haza. A jó piacok felfedezése Egy-egy jó piacért, sok pénzért a legtávolabbi, ismeretlen városokba is elvetődtek a falusiak. Amikor valaki egy még fel nem fedezett jó területre tévedt, védte titkát, saját megélhetésének érdekében. Két történetről írhatok most. Aki élményét elmondta, ma már idős, és nem jár piacra. Guzsvány néni saját utazásáról állította, hogy „ez má csak mese, senki nem is hiszi el”. Két asszonytársával utazott a piacra. A komája, aki a család jó barátja is volt, szintén akkor indult Zágrábba. Zágreb (ahogy a falusiak nevezik) piacai voltak a leginkább látogatottak a kupuszinaiak részéről. A főpiac (Glavna pijaca), a Kvatemik (Kvatemikov trg), a Tresnya (Tresnjevka), az Ilica, a Branimir. így sokan utaztak nap mint nap Zom-1 Zsox: a parasztzsákoknál valamivel nagyobb zsák. 186
