Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Lepár Karolina: Horgosi magyar borbélyok
tárolták, hogy ne menjenek tönkre. A különböző keféket a tükör mellett tartották üveges polcon a fazonvizezővei, a kölnifiijóval és a púdertartóval együtt. Mindhárom nikkelezett fémből készült. A pádon ültek a kiszolgálásra várók. A műhely tükrözte a mester munkáját, igényességét. Igyekeztek tisztán, szépen rendben tartani, ez leginkább az inas feladata volt, ahol nem volt, ott a segédé. Azért is volt fontos mindez, mert az egészségügyi felügyelő váratlanul érkezett, és ha valamit nem talált rendben, a mester egy időre becsukhatott. Volt, hogy a felügyelő egyszerre záratta be az összes horgosi borbélyműhelyt. Tanács János meg is jegyezte: Bolond volt az a tóti (a felügyelő). Az utódja már nem törődött a tisztasággal, egy üveg sörért bármit aláírt. A borbélyüzletet már messziről fel lehetett ismerni a cintányérról, a „siltről”. Gondosan ki kellett fényesíteni, hogy már az utcasarokról lássák, hogy ott borbély dolgozik. Csak azok tehették ki, akik rendelkeztek iparengedéllyel. Azonban nem sokáig ékeskedhettek ezek a cégérek, mert az ötvenes évektől már leáldozóban volt a divatjuk. Ozsvár András és Tanács János üzletén volt ilyen, azonban Kohajdáékén már nem. Tanács Jánosnak kettő is volt belőle, a csúnyábbat elcserélte, de az, amelyik az üzletén volt még megvan. Ozsvár András úgy tudja, hogy a borbélyok valamikor vándormesterek voltak. Ha megérkeztek valamelyik faluba, akkor kirakták a kifényesített cintányérjukat, hogy mindenki lássa. Ilyenkor összeszaladtak az emberek, és miután a borbély elvégezte a munkát, tovább állt. így keresték régen a kenyerüket a borbélyok. A silt mellett a műhelyen volt még cégtábla is, melyen fel volt tüntetve a tulajdonos borbélymester neve és a borbély(üzlet) felirat, egyes helyeken még a férfi- női fodrász . I la férfi fodrász volt az illető, akkor férfi fej, ha női, akkor női fej, esetleg mindkettő rá volt festve. Ez utóbbit nem az ajtó fölé, hanem mellé vagy rá rakták. A kirakatba, ha volt női fodrászat is, akkor póthajakat és parókákat tettek. Munkanapnak szerda, szombat és vasárnap számított. Hétfő borbélyvasámap volt, ezen a napon egyikük sem dolgozott. Ekkor zajlott a nagytakarítás a műhelyben. Általában a délelőtti nyitva tartás reggel hattól tizenkettőig, a délutáni kettőtől este nyolcig tartott, de addig dolgoztak, míg el nem ment az utolsó kuncsaft. Ez vasárnap akár délután három óráig is eltarthatott. Hétvégén reggel ötkor nyitottak. Délutáni borotválás után itt maradtak a férfiak. A borbélyműhely volt a fontos megbeszélések helye, itt lehetett a legjobb vicceket hallani. Összeültek pálinkázgatni, beszélgetni a katonaságról, gazdaságról, gazdálkodásról. Egymásnak tanácsot adtak, kikérték egymás véleményét. Sokszor fél éjszakákat maradtak, sakkoztak, kártyáztak, újságot olvastak. Szigorú szabály volt, hogy a borbélynak nem szabad a politikába beleavatkozni vagy továbbadni ki mit mondott, mert ebből már sok baj származott. Egy borbélyt emiatt feljelentettek és el is vittek. Házhoz szerdán és szombaton jártak, aki temetésre vagy lakodalomba ment az előtte bejött a műhelybe. Az ’50-es években a szolgáltatásért pénz mellett még fizettek kukoricában és búzában is, ez utóbbi volt a gyakoribb. Sokan fizettek évente egyszer, volt, aki félévente, volt, ki havonta. A hónaposok készpénzben fizettek, ők leginkább hivatalnokok voltak. Heti egyszeri borotválásért 50-60 kg, kétszeriért 80 kg-lq, háromszoriért 1,5 q búza járt, vagy az ezeknek megfelelő pénzösszeg. Régen egy borotválás egy tojás árába, egy hajvágás pedig két tojás árába került. Ma a hajvágás 100 dinár,4 a borotválás 50 dinár.5 4 300 Ft. 5 150 Ft. 179
