Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Kustár Rozália: A népi gyógyítás hagyományai a német nemzetiségű Hartán és a szlovák Dunaegyházán
vagy kisütötték, házi vászonra tették, úgy borogatták a beteg mellét. Dunaegyházán a mellre disznózsírt, vagy zsíros mosogatórongyot {teplý vecheť) tettek, ez utóbbit Hartán is ismerték (Ufspilumbe). Köhögés ellen még mézet ittak, vagy Hartán boros teába hagymát főztek, míg Dunaegyházán bodzateát (biedza) ittak, vagy 7 vagy 9 kis hagymából kellett teát főzni, felső héját leszedni, különben héjastól bevagdosni. Hartán nehéz köhögésre, asztma ellen rozst pörköltek, mikor meleg lett, vizet öntöttek rá, hogy párát adjon, ezt kellett letakarva belélegezni.21 Dunaegyházán úgy tartották, használ még, ha petróleumot kockacukorra csöpögtetnek, vagy ha tányérra 2-3 kanál cukrot tettek, rá pálinkát öntöttek, meggyújtották, majd felnőtteknek elfújták, gyerekeknek hagyták elaludni a lángot. Hartán a faggyús borogatást, Dunaegyházán az égetett pálinkát a mai napig alkalmazzák. Fülfájásra ismerték a kövirózsa kifacsart levét (Tarchworcl; kamenná ruža), amit Dunaegyházán gyertya fölött meglangyítottak, aztán öntötték a fülbe. Volt, aki fokhagymát tett a fülbe, Dunaegyházán kancatejet csöpögtettek vagy anyatejet fejtek bele {nadojím Vám do ucha mlieko), Hartán ezen kívül vattába csomagolt kámfort is használtak, és volt egy néni, aki a fülfájásra örökölt kulccsal olvasott rá. Fájós fogba szintén fokhagymát tettek, vagy pálinkával öblögettek. Dunaegyházán ezen kívül a fájós fogba tormát is tettek vagy a dagadt rész piócával kívülről megszívatták. Fogat általában a borbély húzott, bár Hartán előfordult, hogy kocsmáros is vállalt ilyen feladatot. Hartán gyomorrontásra, felfúvódásra, másnaposságra Nussprontvoj-i készítettek: Zöld dióval teli üveget pálinkával öntöttek le, napra tették, kb. két hétig ért, és mikor kiforrt, leszűrték, a diót kidobták, az elkészült pálinkából keveset - svédcsepp-szerűen használtak, cukrot nem tettek bele, csak keserűen itták. Dunaegyházán a zöld diót vízben áztatták, mindennap leöntötték róla a fekete levet, és új vizet tettek rá, mert úgy tartották, a dióié mérgező. Egy hét után pálinkával öntötték le, cukros szirupot főztek hozzá. A zöld dió megbámult, összement, ebből napi két-három szemet ettek meg - „mindenki kapott belőle, amíg tartott”. Úgy tartották, másnaposságra jó a tej vagy az emberi vizelet. Hartán gyomorrontásra baromfi zúzájának (maa) belső, sárga rücskös részét lehúzták megszárították, mozsárral megtörték. Kanálba vizet tettek rá, úgy nyelték le. Hartán a gyomorra még bodzalekvárt, míg Dunaegyházán bodzateát ajánlottak. Hasmenésre Hartán vad sóska (Havlkaul) magját főzték meg teának, Dunaegyházán ezt inkább csak állatoknak adták. Dunaegyházán hasmenésre birsalmát reszeltek (kvit’e), úgy adták a gyerekeknek vagy vadgesztenyéből főztek teát. Hartán, ha valaki nagyon hasmenéses volt, akkor tölgyfamakkot (Aich) etettek vele. „Nem főzték, csak úgy - állítólag nagyon keserű volt. ” Gyomorfekélyre Dunaegyházán úgy tartják, hogy pattogatott kukoricát (pukaná kukorica) kell tejbe megfőzni, „a gyomorfekélyt (vred) egyedül ez tartja rendben. ” Vesekőre, epebajokra Dunaegyházán egy liter házi sörbe22 (pivo chrem) 10 dkg frissen reszelt tormát tettek (chrem), egy hétig állni hagyták, de minden nap meglötyögtették, aztán minden nap éhgyomorra ettek belőle egy kanállal, míg el nem fogyott - „ epekövet, vesekövet kihajtja Hartán epebajra feketeretket (swarce Retich) reszeltek, krumplinyomóban kifacsarták, frissen fogyasztották, naponta 1 retek levét, kb. 1 dl. 21 Ezt lovaknak is adták - a meleg rozst Fudorsak-ba (abrakos tarisznyába) tették, így kötötték a fejére. 22 Dunaegyházán minden házban főztek régen sört - a komlót a Solti-szigeten szedték, hideg vízbe tették, élesztővel és cukorral egy hétig ért, majd kifőzték, nagyon finom volt = „Chmeľnazbiarali v Sziget, z toho varili pivo v každom dome. Do studenej vody dali, caich a cukor - to zrelo do týždňa, potom vyvarili, a bolo veľmi dobre pivo. ” 147
