Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

IV. KULTUSZ ÉS KÖZÖSSÉGI HAGYOMÁNY

következőképpen örökítették meg a 300 koronára becsült ideiglenes áldozati helyet: „Oltár, kőből, Sz. Péter és Pál apostolokat ábrázoló képpel". 44 1913-ban a lebontott korondi régi katolikus templom barokk oltárát olcsón, 200 koronáért megkapták a varságiak. A régi oltárt azonban fel kellett újítani és ki kellett festeni. A vasági plébános e munkával Herman György udvarhelyi aranyozó és festő mestert bízta meg. A mesternek festenie kellett az oltárra egy új Szent Pál és Szent Péter képet is 45 A lebontott korondi templomból a varságiak 160 koronáért megvettek 1913­ban két szobrot is: egy lurdi Máriát és egy Jézus Szent Szívét ábrázoló alkotást. Feltételezhető, hogy ezeket a szobrokat helyzeték az 1929-ben emlegetett új Jézus Szíve és Szűz Mária mellékoltárokra. 46 1938-ban a bérmálásra új mellékoltárok készültek, a XX. század végén is léte­zett Mária oltára és Jézus oltára. Mindkettőt Tifán T. Gergely és neje Péter Julianna állítatta. 47 A templom berendezéséből a tehetősebb varsági családok kivették részüket. A szószéket, Schmidt János budapesti oltárépítő alkotását, Berkeczi Lukács János és neje Nagy Terézia ajándékozta. 1912-ben már a helyén állt. 48 A Szent Antal-szobor Tamás D. Márton és neje Fancsali Mária 1943. évi ajándéka révén került a temp­lomba. A talpon álló, nyolcszögletű két kő szenteltvíztartó egyikét Vass T. György és neje Pál Irén, a másikat Dénes Gergely adományozta 1980-ban. Mindkettőt a Kákó Gergely néven emlegetett, a sólyomkői Kákó dombon lakó Dénes Gergely kő­faragó készítette Isten dicsőségére. 49 Az 1930. évi leltárban szereplő missziós keresztet Berkeczi Lukács János és Vass Pál állíttatta. Az ugyancsak 1930-ban emlegetett plüssel bevont térdeplőt Zsombori Gergely és felesége készíttette. Az 1912. évi leltárban már leírt és a XX­XXI. század fordulóján is használatban volt, különösen míves „négyes bronz oltár­csengőt" Bakó Antal tanító felesége ajándékozta a templomnak. 50 Az ajándékozók sorából nem maradt ki Gróf Majláth Károly gyulafehérvári püspök sem. Egy cibóriumot és egy miséző kelyhet küldött az új varsági templom­nak. 51 Némely varsági és környékbeli plébánosok is ajándékoztak bizonyos tárgya­kat a maguk jövedelméből. Az első varsági plébános, Németh Gellért a szentsír elké­szítéséhez használt fekvő Krisztus-szobrot adta a varsági szentegyháznak. A keresz­44 VAPI. Leltárak. 1912. 45 VAPI. Plébániai iratok. (1902-1909) és (1910-1913), 1908. és 1913. évi csomó. A főoltár korondi ere­detét a hátsó deszkafalán olvasható felirat is megörökítette: ,, 1913. évben hozatott ide ez oltár Korond­ról Főtt Pál Dénes plébános idejében. Újrafestette Hermann György és fia Gergely. A templomot 25 év után festette fia Hermann Gyula és unokája Laczi. 1938. V. 30. Székelyudvarhelyről ". 46 VAPI. Egyháztanácsi jkv. II. köt. (1927-1977). 11. p. 47 VAPI. HD. 19. - VAPI. Leltárak. 1945-től - Vö.: a mellékoltárok alján lévő főiiratokkal! 48 UPI. Leltárak. 1912. évi leltár. - Vö.: a szószéken lévő fölirattal! 49 A kő szenteltvíztartók elkészülte előtt valószínűleg falra szerelt rézedényekben tartották a szenteltvizet a templom bejáratánál. Az 1912. évi leltárban szerepeltek a réz fali szenteltvíztartók. Egyiket Keresztes Mózesné, a másikat a varsági Oltáregylet ajándékozta a templomnak (VAPI. Leltárak. 1912.). 50 VAPI. Leltárak. 1912., 1930. 51 VAPI. Leltárak. 1912.

Next

/
Oldalképek
Tartalom