Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
III. A MINDENNAPI VALLÁSOSSÁG
ban tovább folytatták a fohászkodást improvizálva, az élet aktualitásaihoz igazítva, pl. így: „Jézusom őrizz meg engem a mai szent napon, minden veszedelemtől, szomorúságtól, szerencsétlenségtől, nagy bánattól, szégyenvallástól, kárvallástól, főképp a halálos bűntől, Édes Jézusom, Amen!" A fohászkodás végén a napnak szemben állva keresztet vetettek. 23 Amikor a régi varságiak a határban dolgozva meghallották a harangszót, keresztet vetettek és imádkoztak. Közben mindig a nappal szembe fordultak. A XX. század végén élő idős korúak ezt a következőképpen magyarázták: Ha valaki őszinte akar lenni valakivel, szembe néz vele. Amikor imádkozás közben a nap felé fordulunk, az Istennel állunk szemben, mert a fény az Isten tekintete ". Reggelente a kívülről érkező örömmel újságolta a házbelieknek: Hála Istennek, följött a nap! Nyáron, ha sok rossz, felhős, esős idő után előbújt a nap, az emberek örvendezve mondták a nap felé fordulva: „Édes jó Istenem, legyen hála! Kisütött a nap ". A varságiak megfigyelése szerint a hold havonta kétszer változik. A kifli alakú újholdtól, az újságtól a folyamatos holdkövéredéssel előálló teliholdig két hét telik el. A telihold két hetes fokozatos fogyással újra elvékonyodik, hogy holdfogytakor kifli alakú újholddá, újsággá váljon. 2 A varságiak, sok székely, gyimesi csángó és moldvai csángó társukhoz hasonlóan, szembefordulással, keresztvetéssel és imával köszöntötték az égen megjelenő újholdat, az újságot. Ha a család valamelyik tagja az elfoglaltságok sűrűjében elfeledkezett volna az újhold köszöntéséről, a családfő erélyesen rászólt: Köszöntötted-é már az újságot? Egyben figyelmezette, hogy a mulasztást sürgősen pótolja, hiszen „a holdat meg kell kérni", hogy az embert elkerülje a balszerencse. 2000 tavaszán egy forrásközi asszony, Fancsali Gáspárné Tamás Teréz (1943), e sorok írójának felidézte, hogy az 1950-es években apja, Tamás Dobogós Márton miként köszöntötte az újholdat. A férfi levett kalappal, összetett kézzel szembe fordult a kifli alakú holddal. Keresztet vetett, és a következőket mondta: Dicsértessék az Úrjézus szent neve! Újhold! Újkirály! Adjon az Úristen jó hónapot, Jó hónapba 'jó heteköt, Jó hetekbe 'jó napokat, Jó napokba 'jó órákot, Jó órákba 'jó perceket, Jó percekbe 'jó pillanatokat. Elimádkozott egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet, majd így fohászkodott: Isten, őrizd a családomat: Mindenféle rossztól, Égi háborútól, éhínségtől, A nappal szembe forduló imádkozás moldvai és gyimesi párhuzamai: BOSNYÁK Sándor 1980. 21. BOSNYÁK Sándor 1982. 72. Vö.: NAGYLEXIKON 1993-2004. 9. 544. oldal holdfázis címszavának szemléletes ábrájával!