Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
VI. AZ EGYHÁZI ÉV ÜNNEPEI, AZ ESZTENDŐ JELES NAPJAI
Mindenszentek (november 1.) Október utolsó napjaiban minden család igyekezett rendbe hozni egykori hozzátartozói sírját a központi és a sólyomkői temetőben. Mindenszentek napján vasárnapi miserendet tartottak a varsági templomban: kicsi misével és nagymisével. A XX. század végén a nagymisén és az utána következő temetőbeli egyházi ténykedéseken, valamint az esti temetői világításon a varsági lakosság többsége megjelent, hiszen minden családnak volt halottja. A halottakra való emlékezés egyházi vonatkozásban sem korlátozódott halottak napjára, hanem előre tolódott Mindenszentek ünnepérre is. Mondhatjuk, a halottak ünnepe megoszlott Mindenszentek napja és a halottak napja között. Ez nem csak a hasonló városi, magyarországi, közép-európai tendenciák miatt történt így, hanem a varsági térbeli adottságok is ezt kívánták. Varságon ugyanis két temetőt használtak a XX. század második felében: a templom melletti központit és a sólyomkőit. Ebből következett, hogy Mindenszentek napján a templomban mondta el a pap a halottakra emlékező nagymisét, és utána a központi temető sírjainál végzett liberákat. Másnap, halottak napján a sólyomkői temetőben misézett szabadtéren, és a sólyomkői temető sírjait szentelte meg. A Központban tartott szertartásokra elmentek a sólyonkőiek is. A sólyomkői szertartáson pedig megjelentek bagzosi, központi, tisztási, forrásközi lakosok is, hiszen sok családnak pihent hozzátartozója mindkét temetőben. A Mindenszentek-napi nagymise után a pap a mise résztvevőivel kivonult a temetőben álló főkereszthez, és ott közös megemlékező szertartást tartott a halottak üdvösségéért. A szertartás befejeztével az emberek szétszéledtek a temetőben. Hozzátartozóik sírjához álltak. Várták a sírokat szentelő pap érkezését. Közben beszélgettek, emlékeztek, imádkoztak. A pap a kántorral elindult a temető sírjai között, hogy elmondja, elvégezze az előzőleg megrendelt és kifizetett sírmegáldásokat, sírszenteléseket, liberákat. A varsági székelyek, falusi székely társaikhoz hasonlóan, a XX. század második felében magyar szövegkörnyezetben magyar szóként használták a latin libera kifejezést. Szójárásuk szerint például egy, két, öt libérât rendeltek a papnál, liberóra mentek a temetőbe, libérât mondott a pap a hozzátartozójuk sírjánál stb. A libera szó minden bizonnyal a gyászszertartások „ Libera me Domine de morte aeterna... " (Szabadíts meg engem Uram az örök haláltól...) kezdősorú latin liturgikus énekéből 287 került át, szállt alá a fentebb említett jelentésbe, a temetőbeli papi sírmegáldó ténykedés magyar jelölése. A Mindenszentek napi liberákat végző pap a XX. század végén, amikor megérkezett egy olyan sírhoz, amelynek megáldását a hozzátartózok megrendelték, elmondott egy rövid könyörgést, amelynek szövegét az egyhangúság elkerülése érdekében liberánként változtathatta. A könyörgés után a kántorral és a sír körül álló hozzátartozókkal együtt elimádkozott egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet. SzenteltA liturgikus ének latin szövege és dallama: RITUALE 1907. 201-202. - ANDRÁSI Rafael 1805. 107. magyar fordítása: MISEKÖNYV 1932. 757. - Valószínűleg e liturgikus szöveg hatására született a Ments meg engem Uram! kezdetű magyar népének: TARKÁNYI B. József 1855. 303. - HARMAT Arthur - SÍK Sándor 1938. 319.
