Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
VI. AZ EGYHÁZI ÉV ÜNNEPEI, AZ ESZTENDŐ JELES NAPJAI
A barkát varságon cetónak, a barkaszentelést cekószentelésnek nevezték. Az ún. piros fűzfa 259 kibimbózott ágát használták cekó gyanánt. A virágvasárnapi misén megszentelt cekó kétféle úton került a templomba. Egy részét az asszonyok maguk szedték a tanyájuk környékén. A mise alatt végig a kezükben tartották, mise után pedig hazavitték. Másik részét viszont a helyi egyház szedette. A templomban egy rakásba rakva szentelte meg a pap, majd a férfiak vittek belőle maguknak. Voltak olyan időszakok, amikor az osztogatandó templomi barkát a pap megbízásából gyermekek gyűjtötték és hordták össze. Más plébánosok idejében a kántor kötelességének tekintették a barkagyűjtést, aki szekérrel szállította a templomhoz. Az osztogatandó „közös" cekót Madarász János plébános idejében (1945-1969) a káncéluson kívül, a Mária-oltár előtt egy asztalon halmozták föl. Ott szentelte meg a pap a mise elején. A „közös" cekó megszentelése után a lelkipásztor végigment a két padsor között, és a fehérnép padjai felé is szórt a szenteltvízből, hogy az asszonyok kezében tartott, hazulról hozott cekók is megszentelődjenek. Ezután a férfiak, a fiúgyerekek - legények - házas férfiak sorrendjében egyenként, szerre kimentek az oltár elé, és a pap egy-egy szálat átnyújtott nekik az asztalon felhalmozott fűzfaágakból. Varságon előfordult, hogy a megyebíró osztogatta a férfiaknak a cekót. A füzfaágak többségének kiosztása után a misén és a körmenetben a férfiak is tartottak barkát a kezükben. A cekóosztásra való tekintettel virágvasárnap a legtöbb varsági férfi igyekezett elmenni a templomba. Az asztalon felhalmozott barkából néhány szálat hagytak a templom céljaira. Többek között a templomban maradt cekót égették el nagyszombaton a tűzszenteléskor. A hamuját használta a pap a következő évi hamvazáskor. A templomi cekóosztás rendje 1990 után változott meg lényegesen Varságon. Tankó Géza plébános (1990-2000) túl lassúnak tartotta a fűzfavesszők átvételét. Ezért elrendelte, hogy a megszentelt barkaköteget vigyék ki egy kicsi asztalra a templom elé, és ott a körmenet előtt, illetve hazainduláskor bárki vehetett belőle. Ezzel megszűnt Varságon a szentelt barka rituális jellegű kiosztásának 2 0 sok évszázados szokása. A barkaszentelés szertartása után a virágvasárnapi mise résztvevői felsorakoztak a körmenethez, és kivonultak a templomból. Elől haladtak a férfiak. Utánuk ballagtak a gyerekek. Őket követte a pap a ministránsokkal. A menetet a kislányok és a nagylányok folytatták, majd az asszonyok zárták. A körmenet résztvevői barkával a kezükben balról jobbra megkerülték a templomot. A menet elején vitték a fekete textillel letakart körmeneti keresztet. A baldahint és a lobogókat erre a kikerülésre az egyházi előírásoknak megfelelően nem hozták ki a templomból. A passió éneklésére létrehozott énekkar a körmenet alatt a kántor vezetésével a templomban maradt, vagy előbb visszatért, mint a pap. A körmenet végén a templomban tartózkodó énekesek a templom ajtaját csukva tartották. Amikor a körmenetben haladó férfiak elérték a csukott templomajtót, félrehúzódtak, és a papot az ajtóA sárga fűzfának nem női barkája. A zöld fűzfából és részben a piros fűzfából kosarat kötnek a varsági növényismeret szerint. A barka kiosztására lásd: LONOVlCS József 1865.1. 175. - MISEKÖNYV 1932. 274-285.
