Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

VI. AZ EGYHÁZI ÉV ÜNNEPEI, AZ ESZTENDŐ JELES NAPJAI

ket, az osztovátát szétszedték, és a férfiak segítségével a szobából a padlásra, a híjba szállították, hogy az ünnepek alatt a szobában ne foglalja a helyet és ne csábítson a szövésre. Sok varsági család a XX. század közepén még tavasszal, nyáron és ősszel a nyári konyhában, udvari kicsi házban, alsó konyhában, konyhaként használt sütőházban lakott. Karácsonyra költözött föl a frissen meszelt, fölsúrolt, jó szagú fölsőházba, ahol tavaszig tartózkodott. Karácsony szombatján a varságiak böjtöt tartottak, az éjféli miséig csak böjtös ételeket fogyasztottak. A XX. század közepén reggelire aszalt szilvát ettek puliszkával. Délebéd idején mákos puliszka került az asztalra. Az éjféli mise előtti korai vacsorára olajos káposztát ettek. Az éjféli mise utáni vacsorán azután bepótolták a böjti nap étkezési mulasztásait. Előkerült a tőtelékes káposzta a nevezetes gömböccel. A gömböc sertéshússal töltött, kétszer főzött disznógyomor. Disznóvágáskor a disznó gyomrának belső rétegét, az ótaját sóval lehúzták. Megszárították. Óta, vagyis tejoltó lett belőle. Disznógerincböl, orjas nyakas húsból és egyéb húsokból csomborozással, borsozással, sózással tölteléket gyúrtak, amelyet beleraktak a disznó kitisztított gyomrába. Cérnával bevarrták, abalében, vagyis pentyesz lében megfőzték, majd megfüstölték a híjban. A karácsonyi tőtelékes káposzta főzésekor a gömböcöt a fazék aljára tették, és a káposztával együtt újra megfőzték. Amikor az ételt tálalták, a gömböcöt késsel szeletekre vágták, és a káposzta mellé mindenki kapott a tányérjára. A gyomor falát, a gömböc héját is megették a gömböc belsejével, töltelékével együtt. Izét a pacalhoz hasonlították. Jónak tartották. Ha éjszaka maradt a gömböcből, karácsony reggelén puliszkával ették. Mindebből következik, hogy a karácsony előtti napokban minden varsági család igyekezett disznót vágni. A csaó időkben, amikor sertésvágási tilalom és takarmányhiány egyaránt terhelte az életet, így filozofáltak a varságiak karácsony táján: „ Vágjuk le a disznyót, hogy ne éhezzen ő es, mü es ". Varságon a XX. század végi emlékezettel elérhető legkorábbi időben, az 1930as években már állítottak karácsonyfát. Fenyőfa akadt elég a határban, csak ki kellett vágni, és a szoba sarkában fatalp segítségével fel kellett állítani. Hajdan almákat, diókat, gyúrt tésztából házilag sütött süteményeket, kreppapírba csomagolt kockacukrot akasztottak rá. Az 1940-es években a jobb módú, nagyobb tilusú családok mozgékonyabb, Udvarhelyen járó-kelő családfői mézeskalácsosoknál vásároltak pirosra festett csitkó, szív, buba alakú mézeskalácsokat, pogácsákat, amelyeket szintén a karácsonyfára kötöttek. Az ilyen családfők apró ajándékokat is vettek Udvarhelyen a gyerekek számára a karácsonyfa alá: ceruzát, radírt, füzetet, édességet. Az 1950-es években a legtöbb háznál az asszonyok otthon főztek szaloncukrot, amelyet színes papírokba csomagolva akasztottak a fára. A karácsonyfát karácsony szombatján este, a gyerekek elalvása után díszítették föl az asszonyok. A gyerekek karácsony reggelén látták először, amikor felébredtek. Szülők és gyermekek egyaránt mondogatták: az Angyal hozta. Karácsony szombatjának késő délutánján, korestéjén Varság-szerte gyermekek jártak karácsonyt köszönteni, kántálni. Négy-öt, egy határrészen lakó nagyobbacska gyermek tartott együtt. Sorba járták a környékbeli házakat. A kántálás szokásának szívós továbbélésére jellemző, hogy még 2000 karácsonyán is jártak gyermekek