Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI

HALÁL, TEMETÉS Módszertani kérdések; újítás és változás Jánosi Gellért plébános, aki 2000 nyarán került Varságra, fontos feladatának tekintette, hogy székely történelmi falvak ebbéli igyekezetét megelőzve, rengeteg anyagi áldozat és tengernyi munkaszervezés árán ravatalozót építessen a templom közelében, a központi temetőben, az ún. „régi" temető és az „újabb" temető között húzódó gyöpes területen. A kétszintes ravatalozó 2003. augusztus 17-én készült el. Ez a dátum fontos határnap a varsági szokáshagyomány történetében. 2003. augusztus 17. után, a sólyomkőiek kivételével, a varságiak más módon adták meg a végtisztességet halottaiknak, mint korábban. A múlt emlékei közé került az otthoni fölravatalozás, a házbeli virrasztás, a ház udvarán végzett búcsúztatás, a több kilométeres temetési menet, a halott bevitele a templomba és sok más szokáselem. Helyettük új szokások alakultak ki, mint például a ravatalozóbeli virrasztás, a ravatalozóbeli gyászmise, a temetőkapuban történő vendégkínálás és hasonlók. Ennek a könyvnek a halállal és a temetéssel foglalkozó része csak a 2003 nyara, vagyis a ravatalozó megáldása előtti idők halottas és temetési szokásaival foglalkozik. Nem tekinti feladatának a 2003 után kialakult új szokások bemutatását. Márcsak azért sem, mert a könyv néprajzi adatait e sorok írója 1999-2000-200l-ben gyűjtötte, amikor még nem létezett a szokásvilágot alaposan megváltoztató ravatalozó. Varság Sólyomkő nevű határrészének külön temetője van. Ezért a sólyomkői halottat 2003 nyara után sem vitték be a központi temető ravatalozójába. Háznál ravatalozták föl, háznál virrasztották, temetéskor a háznál misézett érte a pap és hoszszú menetben vitték a sólyomkői temetőbe. Következésképp, a sólyomkői határrészen 2003-ban, a ravatalozó megépülte után sem változtak meg a halottas és temetési szokások. A halál és hiedelemköre A régi varságiak szerint a kutyák megérezték, ha gazdájuk portáját a halál kerülgette. Idegesítő csúnya hangon vonyítottak, varságiasan szólva: orgonáltak. Ezt mondták a váratlan, hirtelen halálesetek előre jelzésére, de a régóta szenvedő, nagybeteg végórájának jelzésére is. Ha a beteg kérte, vagy ha a környezete úgy látta, hogy nem sok van már hátra a másvilágra készülőnek, üzentek a papnak, hogy jöjjön a házhoz. Mivel Székelyvarság szétszórt település, és némely tanyák óriásai távolságra vannak a plébániától, az üzenettel szekér vagy szán is érkezett, amely a helyszínre vitte, majd visszaszállította a papot a templomhoz. A XX. század végén, amikor már volt autója a varsági plébánosnak, autóval ment el olyan helyig, ameddig lehetett autózni, és oda ment érte és oda vitte vissza a szekér. Például ha sólyomkői beteghez kellett menni, akkor a plébános elautózott a nagykútpatakai iskolához. Ott várta a Sólyomkőről küldött szekér. Ugyanígy oldották meg a pap szállítását sólyomkői temetés alkalmával is. A nagybeteghez hívott pap meggyóntatta, megáldoztatta meglátogatott hívét és feladta