Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI

szövegei a kereszténység előtti képzetekben létező baj elhárításának keresztény eszközei. A rosszak távoltartására, illetve varságiasan szólva, annak megakadályozására, hogy ne járjanak a rosszak, a XX. század közepéig kizárólagosan, a XX. század második felében egyre ritkábban az alábbi védő intézkedéseket foganatosították és a következő szabályokat tartották be a varsági házaknál a csecsemő hat hetes koráig, vagyis templomi bemutatásáig vagy kereszteléséig: - Imakönyvet, fokhagymát tettek a gyermek párnája alá a gonosz távoltartása. - Keresztelés előtt rózsafüzért tettek a gyermek pólyakötőjébe, hogy a rosszakat távoltartsák. A bubát gyapjúból szőtt cifra pólyakötővel, póká-val körbetekerték, becsomboly ítolták. A csecsemő hasa tájékán a pókára akasztották a bajelhárító olvasót. Keresztelőre vitelkor pólyapárnába, az 1930-as években még pólyalepedőbe tették a bépókált gyereket. Ilyenkor a pólyapárna alá, illetve a pólyalepedőbe került a rózsafüzér, hogy a bubát a rosszak ne közeíiccsék. -Fürösztés után a csecsemő homlokára korommal keresztet rajzoltak, hogy megvédjék az igézéstöl}

91 (Volt, aki a keresztet a gyermek mellére festette. Előfordult, hogy a keresztet fekete pont helyettesítette.) - Ha a gyereket vinni kellett valahová, vagy vendég érkezésére számítottak, a csecsemő főkötője, sapkája mellé virágot: plárgóniát, eszperátuszt tűztek, hogy a virág elterelje az igéző figyelmét. Figyelemelterelő eszköz volt a gyermek kezére kötött piros szalag is. - A látogatónak, ha abba a helyiségbe lépett, ahol az újszülött feküdt, rongyot kellett vetni, hogy ne vigye el az anya tejét és a gyermek álmát. A rongyvetés abból állt, hogy a látogató a ruhájából kiszakított egy szálat és a földre dobta. Közben vagy elmenéskor háromszor ezt mondta: Nem kell nekem se a tejed, se az álmod. Vagy: Sem tejetek, sem álmotok nem kell. Isten hallgassa meg. Férfilátogatónak is kellett rongyot vetni. Úgy tartották, hogy annak a férfinak, aki bubához közelítve nem vet rongyot, megnől és fáj a mellyé. - Ha a csecsemő leányka volt, a látogató hajat is vetet, vagyis kihúzott egy szálat a saját hajából, és ledobta a földre. - A gyermek /eresztő vizét a kert mellé, a kerítéskarók tövébe öntötték, hogy ne járja fel senki. - Az öregebb asszonyok gyakran figyelmeztették a fiatal gyermekágyas anyát: Nëfordiccs hátat a bubának, mer ' ëviszi az ördög. Lehetőleg tehát az anyának mindig szemben kellett feküdni a gyermekkel. Az ágy belső felébe egy párnát tettek, arra fektették a csecsemőt. Az anya úgy fordult, hogy fekvés közben állandóan rálásson. Ha a másik oldalára akart fordulni, a bubát áttette az ágy külső felére. Egyébként is nagyon kellett vigyázni, nehogy az anya alvás közben ránehezedjen gyermekére. Történetek szólnak egy hajdani nagycsicsű asszonyról, aki a estesével agyonnyomta a szopós bubát. - A menstruáló nőtől elvárták, hogy ha gyermekágyas asszonyhoz ment látogatóba, háromszor csípje meg a kicsi buba orrát. Úgy vélték, ezáltal elkerülik, hogy a gyermek ótvaros legyen. Ha egy látogatóba érkező nő a csecsemő orrához nyúlt, Vö.: az illyésmezei görögkatolikusok korommal rajzolt keresztjével. MADÁR Ilona 1998. 67.