Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
IV. KULTUSZ ÉS KÖZÖSSÉGI HAGYOMÁNY
Varsági működése idejére esett a szentély gombátlanítása, az orgona villamosítása. Nagy gondot fordított a gyermekek énektanítására. Tankó Géza (1990-2000) A Nyikó menti Malomfalván született. A vegyes nemzetiségű Radnótról került Varságra, ahol 10 évet töltött. Gyimesfelsőlokra távozott. Új csűrt építetett a plébánia udvarán. Plébánossága alatt folytak e sorok írójának vezetésével a kecskeméti kutatócsoport varsági néprajzi kutatásai, amelyeket mindig nagy igyekezettel támogatott. Jánosi Gellért (2000-től) Marosvásárhelyen született. Radnótról fiatalon került Varságra. 2003- ban ravatalozót építetett a központi temetőben, amellyel gyökeresen megváltoztatta a temetés korábbi szokásvilágát. 2004- ben méltóképpen megünnepeltette a templom építésének századik évfordulóját. A varsági gyermekek a XX. század végén Dicsértessékkel köszöntötték papjukat. Ugyanígy köszönt a papnak a felnőttek többsége is. A papot székely szokás szerint nem annyira plébános úrnak, hanem pap bácsinak szólították a varságiak. Ha távollétében beszéltek róla, mindenképpen a pap bácsi kifejezéssel illették. így emlegették más helységek papjait is. Olyan esetben volt ez igazán föltűnő, amikor idősebb ember beszélt fiatal papról. A megnevezés mögött a bácsi szó nagy tiszteletet árasztó székelyföldi tartalma húzódott meg. A legtöbb varsági illedelmesen és nagyrabecsüléssel beszélt papjáról. Természetesen a tiszteletbe keveredett némi félelem is. Tanulságos ebből a szempontból egy varsági tanyai asszony hajdani intelme fiához: Jegyezd meg azt a napot, amikor megbántod a papot! A varsági papoknak nem volt könnyű életük. A XX. század első felében sorsukat szinte a távoli földrészek misszionáriusainak sorsához lehetett hasonlítani. A közlekedés nehézségei miatt ritkán érintkezhettek a világgal. A szekerezés rengeteg idejüket vette igénybe, még akkor is, ha csak a „szomszéd" falvakba vagy Udvarhelyre akartak eljutni. A varsági tanyák között fárasztó gyaloglások, körülményes hegyi szekerezések, szánkózások vártak rájuk, ha beteghez mentek, ha halottat kísértek, vagy ha házakat szenteltek. A varsági pap megélhetését a XX század közepe előtt a kepe (Lásd a Kepe című fejezetet!), az egyházi ténykedéséért a nép által fizetett stóla, a helyi egyház birtokainak jövedelme és némely esetben állami támogatás biztosította. A XX. század második felében állandósult az egyébként minimális állami támogatás, a kepét pedig felváltotta az egyházi adó. 1902-ben Németh Gellért plébános egy nyomtatott űrlap kérdéseire válaszolva számba vette az új varsági egyházközség papjának várható stólabevételeit. Számításai szerint:
