Gyergyádesz László, ifj.: Félbeszakadt prófécia Lantos Ferenc zománcművészeti alkotásai 1967-1976 (Kecskemét, 2006)

FÉLBESZAKADT PRÓFÉCIA

Az egyik fő csoportot, melyet a nagyközönség és a szakma egyaránt kevésbé ismerhet, a szellem legjobb pillanatainak spontán és gyors rögzítése jellemzi, leggyakrabban az ennek megfelelő sgraffitós („kapirgálós") technikával és könnyed stílussal. Közös a másik fő iránnyal abban, hogy az alap itt is a természet lényegének keresése, modellező, rendszerező leképezése. Itt azonban az ötlet, az intuitív megsejtés mozzanata dominál az alaposabb, időigényesebb módszerekkel szemben. A spontaneitást hangsúlyozzák az e műveken több alkalommal is pontosan rögzített és az égetés előtt bekarcolt időpontok (pl. „1969. 8. 13. éjjel 3/4 12-kor"). A késő esti időpontok is alátámasztják, s maga az alkotó is bevallotta később, hogy több esetben is az esti tábortüzek melletti diskurzusok inspirálták e művek megalkotására. 1967-ben az e csoportba sorolható műveknél még érződik a technikai kísérletezés, a zománccal való kölcsönös ismerkedés (pl. a „Horizont alatt-fö- lött" két variációja, 1. kép], míg az igazi filozofálgatós remekek a leginkább 1969-ben (pl. „Kör+ecsetnyom"; „Piros szöveg", 5. kép] és utána születnek meg. E csoport több alkotásán is igen fontos szerepet töltenek be a színes opak ipari zománcba bekarcolt kézírásos szövegek (a „Kör+fröccs" című 1969-es alkotáson például a következő olvasható: „a félút mindent visz- szájára fordít, ezért bizonyítékul csak önmaga ellen használható!"- 4. kép], egyes esetekben kottával, nyilakkal, egyszerű jelképszerű ábrákkal kiegészítve, melyek a leggyakrabban a lealapzománcozott acéllemez fekete színében tűnnek elő (pl. a „Mókus" 1971-ből, 6. kép). E csoport alkotásain már megjelennek a Lantos Ferenc életművében meghatározó szerepet betöltő zenei inspirációk, a „képi hangzások", a „KÉP-SZER"4 korai példái is (pl. az „írott tábla" 1970-ből, kép a 9. oldalon). Nem véletlen, hiszen művészet- pedagógiai újításainak társalkotójával, Apagyi Mária zene-művésztanárral éppen zománcos korszaka elejétől, 1968-ban indul el közös munkásságuk, e művek tehát ennek fontos dokumentumai is egyben. Egyes „zománcrajzok", azonban más művészeti eszközei ellenére, jól láthatóan vázlatai is egyben Lantos nagyméretű murális alkotásainak (pl. „Vörös-fekete rajz", 1967; „Éjszaka", 1968, 7. és 8. kép], azaz van kapcsolat a két fő zománcos csoport között.

A zománcos korszak másik irányát jóval többen ismerik, hiszen egyrészt jóval jelentősebb mennyiségű alkotás tartozik ide, másrészt e művek szín- és formavilága jellegzetesebben lantosi, jobban kapcsolódnak e tekintetben a 6

6. Més-záros István: Az utószó jogán. In: Lantos Ferenc. Egy életmű margójára. („A Szép aktualitása” III.) Főszerk.: Més-záros István. Budapest, 2002. p. 24.

8