Gyergyádesz László, ifj.: Félbeszakadt prófécia Lantos Ferenc zománcművészeti alkotásai 1967-1976 (Kecskemét, 2006)

FÉLBESZAKADT PRÓFÉCIA

a 1 9. oldalon] bevallottan későbbi pszeudo-félgömbjeinek, tehát szobrászi pályájának előzményei, addig a pécsi alkotó kompozícióit többségében inkább síkbeli alkotásainak térbeli kivetüléseként foghatjuk fel.16 Lantos a katonai rohamsisakokra (legalábbis a korabeli hatóságokat] is emlékeztető félgömb formákat vizuális alapelemként, szobrai egyáltalán nem titkolt építőegységeként kezeli. Hasonló metódust figyelhetünk meg tehát, mint például az eddig bemutatott zománcai többségén, vagy az ezekkel párhuzamosan megjelenő, illetve ezeket követő hetvenes évekbeli korszakának szinte összes munkáján, ahol a Lantos által legáltalánosabb alapformának tartott kör és négyzet kapcsolataiból képzett elemsorok láthatóak. A zománcos művek közül a legegyértelműbb rokonságot, talán a '7ó-os kiállítás sajátos helyszíne, a félig természetes, félig emberi világot tükröző városi park miatt is, a tettyei térelemekben találhatjuk meg; a zománcszobrok a térelemek térbeli variánsainak, egyfajta szabadtéri jeloszlopokként is interpretálhatóak ebben az összefüggésben.

Lantos Ferenc 197ó-ban még részt vett Kecskeméten a II. Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepen (29. kép], azonban ezután lényegében teljesen felhagyott a zománcozással. Lantos több mint két évtizeddel később ezzel kapcsolatos kérdésünkre válaszolva egyértelmű okként az építészeti feladatokhoz még nem megfelelő szintű technológiát jelölte meg. Lantos tehát alig egy évtizedig foglalkozott zománcozással, mégis kihagyhatatlan a műfaj kortárs történetének tárgyalásából. Gyakorlatilag egy jól különválasztható, önálló irányt alakított ki a kortárs magyar zománcművészeten belül, amely egyaránt szemben áll a „népi-mitologikus" jellegű kecskeméti iskolával - bár mint láttuk, Kátai a kezdeteknél hivatkozott még Lantosra -, s a tradicionális iparművészeti értékekhez, felfogáshoz leginkább ragaszkodó, historizáló és modern törekvéseket együttesen képviselő, elsősorban Engelsz József és tanítványai fémjelezte ötvöscsoporttal. Különösen ez utóbbi irány alkotásait tekintve érthető meg a leginkább Lantos művészettörténeti jelentősége, ugyanis hiába szakadt félbe a folyamat, mégis az ő munkássága hordozta a leginkább azt az ígéretet, hogy a magyar zománcművészet végre önálló mű16. A másik különbség, hogy bár az ipari zománcok feltűnően „rikító” színeit mind a ketten bátran hagyták érvényesülni, sőt annak hatását fokozandó szórópisztollyal vittek fel a recipiensekre, mégis a „talált” tárgy jelleg csak Pauernél fedezhető fel valamennyire. De Pauer esetében sem lehet egyértelmű párhuzamot vonni a ready made művekkel, vagy az újrealistákkal. Itt inkább egyszerűen az ipari szimpóziumok lehetőségeinek ügyes és szerencsés fel- használásával állunk szemben.

ló