Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A keceliek élettere
Valószínű, hogy a pusztákat nem gazdacsoportok bérelték, miként sok helyen a környéken, hanem maga a kommunitás, a községi testület. A község vállalta magára a pusztabérletekkel kapcsolatos szervezést, ügyintézést; tisztségviselők, csőszök stb. állítását; a földek felosztását, valamint az áren- dadíjak beszedését. A bérbe vett pusztákat legeltetéssel, kaszálással és földműveléssel egyaránt hasznosították. Amikor erre engedélyt kaptak, éltek a nádvágás jogával is. A XIX. század első felében a keceliek hasznát növelte az Ökördi csárda jövedelme is. Kecel szedhetett fűbért azoktól a kereskedőktől, akik Ökördin áthajtották jószágaikat. A bérelt puszták földjeiből általában csak a telkes jobbágyok részesedtek, mégpedig teleknagyságuk arányában. Pl. a pusztákon is fertály földről beszéltek, ami talán nem lehetett akkora, mint a határbeli urbáriális fertály. Ezért pontosabbak azok a korabeli megfogalmazások, amelyek „fertály után való" pusztai földekről szólnak. A pusztaárendát, amelyek összegét a földesúrral kötött kontraktus rögzítette, a község a saját pénztárából kifizette, majd összeszedte azoktól a lakosaitól, akik a pusztának hasznát vették. A jobbágyok aszerint fizettek, hogy hány állatot hajtottak ki a pusztai legelőre, és hány fertály után vették igénybe a pusztai szántókat és kaszálókat. Sajnos, a nagyon felületesen vezetett keceli tanácsi jegyzőkönyvben csak egy alkalommal, 1820-ban tartották érdemesnek feljegyezni az ökördi árenda beszedéséről szóló határozatot: „Ezen folyó eszetndőre járuló ökördi árendának egyenes felosztására elkerülhetetlenül szükséges lévén az, hogy minden darab jószág 39 krajcárral, minden fertály föld pedig 2 forint 45 krajcárral számíttasson a lakosokra és úgy mérsékeltessen, hogy valami kevéssel a kivetett summa a contractus summáját felül haladja, mely teherül nem fog szolgálni a népnek". A pusztai földeket valószínűleg rendszeresen újraosztották. Az újraosztások alkalmával bizonyára számos lehetőség kínálkozott csalásra, visszaélésre, jogtalan előnyszerzésre. 1810-ben például a keceli köznép többek között azért vádolta a keceli bírákat, mert azok „Ökördi árendás pusztán mindenfertályhoz való föld szélességibül egy ölet el húztak". Az így szerzett maradék földet maguk között fölosztották, és pénzért megváltották. A bírák végtelenül bonyolult válasza nehezen értelmezhető, de a lényege mégis kihámozható. A vezetők a legelő és a községi kaszálók kihasítása után maradó földet kevésnek találták az évi felosztásra, ezért pénzért osztották föl azoknak, akik a „fizetésre tehetősek voltak":48 A bírák tehát mai szemmel nézve látszólag nem követtek el vétséget, a korabeli feudális szemlélet szerint azonban megsértették a szokásjogot, a faluközösség íratlan törvényét. Nevezetesen, megpróbálták egy szűk rétegre korlátozni az Ökördiből való részesedét, mégpedig a 48 48 KÉL. II. Úr. jkv. 1810.194. p. 98
