Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A keceliek élettere
dálása már megszűnt, és földesúri kezelésbe került Polgárdi, ezen a szálláshelyen major alakult, az ún. „Polgárdi fölső major". A XX. században e régi telephelyen különböző nagyüzemek majorjai álltak. Körülbelül ezek az adatok olvashatók le Kecel legrégebbi, 1770-es években készült határképéről. Hasonló eredményre jutunk, ha a II. József kori első katonai térképfelvétel lapjait tanulmányozzuk. A XIX. század első feléből Kecel határáról összefoglaló térkép nem maradt ránk. A XIX. század második felében készültek a legközelebbi határtérképek, nagyrészt a kataszteri munkálatok során. Ezek részletes ismertetésébe itt nem bocsátkozunk, mivel kívül esnek korszakunkon. Árendált puszták A kései feudalizmus utolsó száz esztendejében a keceli parasztság nem csak a saját határában folytatott termelőtevékenységet, illetve nem csak a saját határa jelentette számára az életteret, hanem időről időre pusztákat is bérelt az érsekségtől vagy idegen földesuraktól. Annyi sok más helység vezetőihez hasonlóan a keceli bírák is úgy vélték a XVIII. század második felében, hogy a kis területű földművelésre és az extenzív állattartásra alapozott mezőgazdaság megváltoztathatatlan. Óriási legelők nélkül nem élhet meg a faluközösség, az Őrjeg és a homok pedig örök időkre haszontalan átok a falu nyakán. Kétségbeesett kapkodásokkal és jövőt rettegő félelmekkel teli évtizedeknek kellett eltelni addig, amíg a XIX. század első felében Kecel népe is a homokok megkötésében, a termőterületek növelésében, a külterjes állattartás szerepének csökkentésében, a korábbinál intenzívebb, belterjesebb gazdálkodás megvalósításában találta meg boldogulásának és gazdasági felemelkedésének útját. Amit az élet természetes törvénnyé avatott a XIX. században, még elképzelhetetlen gondolat volt a XVIII. század középső harmadában. A keceli bírák ekkortájt és a század végén is elsősorban úgy képzelték el falujuk és népük boldogulását, hogy a mai szemmel kihasználatlannak tűnő több mint 20 000 holdas határuk mellé árendás pusztákat is szereznek. Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy amikor pusztákról szólunk, akkor ún. önálló pusztákról beszélünk, tehát olyan faluhatárnyi méretű területekről, amelyek nem tartoztak egy helység határához sem, hanem önálló területegységként, egy vagy több földesúr tulajdonában voltak. Leginkább magánszemélyek vagy faluközösségek bérelték legelőiket, kaszálóikat és szántóföldjeiket. A keceliek leghosszabb ideig a Dömötörtől északra fekvő, Kecellek Kiskőrössel és Akasztóval határos Ökördi pusztát árendálták a XVIII. század utolsó harmadában és a XIX. század első felében. Ökördi kis puszta volt, mindenesetre jóval kisebb és értéktelenebb, mint a szomszédos Ács, amelyre 96
