Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
Kecel, Dömötör, Bánegyháza és Polgárdi puszta élete a XVIII. század elején
A keceli határ földrajzi neveinek egy részét örökölték a keceliek. A középkori Kecel lakói és a török kori pásztorok hagyták rájuk. A határnevek másik csoportja az elmúlt 250 évben keletkezett, tehát az újkori Kecel népének alkotása. Az örökölt földrajzi nevek, és az újkori Kecel népe által alkotott hatámevek együttesen segítették a keceliek tájékozódását azon a földön, amelyet határuknak mondhattak, és amelyet két és fél évszázadon át formáltak, alakítottak. KECEL, DÖMÖTÖR, BÁNEGYHÁZA ÉS POLGÁRDI PUSZTA ÉLETE A XVIII. SZÁZAD ELEJÉN Az újratelepítés előtti Kecel pusztáról és azokról a környező területekről, amelyek később a keceliek „életterét" jelentették, legtöbbet a XVIII. századi határperek vallomásaiból tudhatunk meg.11729-ből ismerjük az első XVIII. századi keceli határpert. Ebben azt kutatta a kalocsai érsekség, mint földesúr, hogy hol vannak Kecel puszta határai. Különösen a Csábor felé eső határok voltak bizonytalanok. A következő nagyobb pereskedésre 1743-ban és 1745-ben került sor. Mindkét alkalommal elsősorban a Kecel-Bánegyháza és az Orczyak birtokában lévő Csábor puszta közti határvonalat kutatták. 1745 májusában Kecelen tanúkat hallgattak ki arról is, hogy hol vannak az érseki birtokok közé ékelődő, magánföldesúri tulajdonban lévő Polgárdi puszta határai. A legnagyobb méretű, legtöbb tanút megmozgató keceli határper 1761-ben bontakozott ki az érseki Kecel és a szabadalmas Halas város között. Arról folyt a vita, hogy Szarkás önálló puszta-e, vagy a keceli Bánegyháza része. A halasiak igyekeztek minél északabbra tolni határukat, de a keceliek széthányták határhalmaikat. Miként a legtöbb határperben, a legfontosabb tanúk itt is a pásztorok voltak. Halasiak, kiskőrösiek, Kecelről vagy Halasról elszármazottak. Ők ismerték a Kecel környéki pusztákat. Ők tartották számon az alig látszó határjeleket. Ők voltak a hagyományok megőrzői, a hatámevek fenntartói. Mellettük meg-megszólaltak a halasi nagygazdák, akik a XVIII. század elején bérelték valamelyik pusztát, és így számon tartották annak kiterjedését. A határperek vallomásai alapján láthatjuk, hogy a későbbi keceli határt képező Kecel, Dömötör és Bánegyháza pusztákat a telepítés előtti évtizedekben legtöbbször marhatartó halasi nagygazdák bérelték a kalocsai érsekségtől, a terület földesurától. A halasi bérletet tanúsítják más források is, pl. a kalocsai érsekség 1725. évi urbáriuma.2 Halasiak bérelték Polgárdit is, amely azonban az 1760-as évektől tartósan Akasztó bérlete lett. A perbéli vallomá1 A fejezetben említett határperek lelőhelye: KÉL. II. Iratválogatás. Kecel. 2 Közzétette: BÁRTH János 1974. 328. 7
