Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
Jobbágysorban (úrbéri, állami és egyházi kötelezettségek)
Az állami terhek és szolgáltatások részletes bemutatásától tanulmányunkban eltekintünk. Részben azért, mert föltűnően rosszak e téma keceli forrásadottságai, másrészt a feltárt források aprólékos elemzésével sem mondhatnánk lényegesen újat a köztörténet számára. Az sem elhanyagolható szempont, hogy kitűzött célunk szerint történeti-néprajzi tanulmányt kívánunk írni, ez a téma viszont a legkevesebb „néprajzi" elemet tartalmazók közé tartozik.33 Kecel és vele együtt sok más jobbágyfalu népének alapvetően kétféle állami és vármegyei (tehát nem földesúri) adót kellett fizetni: hadiadót és a háziadót. A hadiadót az országgyűlés szavazta meg. Az ország adóját felosztották a vármegyék és azon belül a helységek között úgy, hogy figyelembe vették az adó alapjának tekinthető emberek, állatok és termelvények számát, mennyiségét. Az adóalapok egysége a porta, illetve a dica volt. A háziadót a vármegye vetette ki a hadiadó arányában. A vármegyei kiadásokat fedezték belőle. A hadiadót köznapi nyelven porciónak hívták. Példaként megemlítjük, hogy 1785-ben 926 forint 64 krajcár porciót vetettek ki Kecelre. Ugyanekkor a háziadó 555 forintot és 1 % krajcárt tett ki. 1839-ben a hadiadó keceli összege kerekítve 1 788 Ft, a háziadóé 1 405 Ft volt. Ezeket az összegeket a keceli adószedő szedte be, és a község vezetői továbbították az állami hatósághoz. Legtöbbször adósságai is maradtak a községnek a következő évre. A falusi közösség jól szervezett voltára utal, hogy olyan esetekben, ha a közösség valamelyik tagja fizetésképtelenné vált, pl. szerencsétlenség érte, vagy rátört a nagy szegénység, porcióbeli tartozását - legalábbis átmenetileg - közpénzből fedezték. Súlyos terhet jelentett Kecel népe számára is a katonaállítási kötelezettség. A tanácsi jegyzőkönyvek az 1790-es és az 1840-es évekből örökítették meg keceli legények katonának küldését. A vármegye kivetette a községre, hogy hány katonát kell állítani. A falu vezetőinek gondja volt, hogy miként biztosítsák a megfelelő számú újoncot. Erőszak, ravaszság, pénz egyaránt szerepet játszott a katonaállítási kötelezettség teljesítésében. 1796-ban a francia háború ürügyén kilenc, 1797 elején tizenkettő katonát kellett Pestre küldeni Kecelnek. Elsősorban szegényebb legényeket, pásztorokat indítottak útnak, miként más esztendőkben is. 1841 elején tizennégy katonát küldtek Kecelről. „Verbunk által" csaptak fel, és 100 Ft-ot kaptak fejenként. A XVIII. század végén előfordult, hogy a „méltóságos érsekség helett" adtak keceli legényt katonának. Ilyenkor a legény pénzt kapott az érsekségtől. Kecel és a vármegye (állami kötelezettségek) 33 A fejezet forrásai: BL. Kecel. Tjkv. A megfelelő évszámmal - BL. Kecel. Prot. Curr. 56
