Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)

Kecel a tájban

KECEL A TÁJBAN

Kecel község Magyarország középső részén, a Duna-Tisza köze nyugati felén, három történeti-néprajzi táj: a Kiskunság, a Bácska és a Kalocsai Sárköz találkozásánál fekszik. Története a Kalocsai Sárközhöz kapcsolja. Földrajzi adottságai jórészt a Dél-Kiskunság és az Észak-Bácska homokhátsági tájaihoz kötik.

Az 1734-ben telepített Kecel néprajzi szempontból az említett tájak egyikéhez sem tartozott igazán. Bár hajdan a kalocsai érsekek jobbágyfaluja volt, földrajzi adottságai és ezen keresztül gazdálkodási lehetőségei jelentősen különböztek a Kalocsai Sárköz helységeitől. Homokbuckás határrészeit csak közigazgatási határok választották el a földrajzilag hasonló adottságú dél-kiskunsági pusztáktól. Kereskedelmi és gazdasági, főképp állat- tartási kapcsolatai számottevőek voltak a szomszédos Halassal. Ennek ellenére Kecel a Kiskunság jogi bástyákkal övezett szabadalmas világán kívül rekedt. A Bácskával eleven népi és gazdasági kapcsolatok kötötték össze. A feudalizmus utolsó évszázadában a Kecelen helyüket nem lelök és a megélhetésük forrását nem találók jórészt a Bácskába vándoroltak. Még többen voltak azok, akik évente részesaratóként és részesnyomtatóként dolgoztak a Bácska legkülönbözőbb helységeiben. Bács-Bodrog megye határai azonban a keceli földek alatt véget értek. Kecel már Pest-Pilis-Solt vármegyéhez tartozott, következésképp kívül esett a Bácskán.

Három nagy múltú táj találkozásánál települt tehát az újkori Kecel. A három táj alapvetően háromféle kultúrát és háromféle kulturális hatást jelentett. Gyakorlatilag azonban még többet, hiszen egyik táj sem mondható teljesen egységesnek néprajzi és kulturális szempontból. A sokféle területről, de nagyrészt felföldi vármegyékből és Pest megye északi tájairól érkező keceliek fogékonyak voltak a környező tájak kulturális hatásaira. Jellemző nyitottságukkal nemcsak az újabb és újabb jövevényeknek biztosítottak otthont, hanem befogadták, és a magukévá ötvözték a kiskunsági, a bácskai és a sárközi műveltségelemeket is. Eközben bizonyára maguk is hatottak környezetükre. A sokfelől jött népesség fokozatosan kecelivé alakult. Sokszínű népi kultúrája a környék újabb színhatásaival gazdagodva lassan keceli hagyománnyá formálódott.

A Kecel-Bajai magaspart, amely Érsekcsanád és Polgárdi között meredek törésű fallal választja el egymástól a Kalocsai Sárközt és az Észak- Bácskai Homokhátságot, Kecel felé közeledve, egyre inkább veszít meredekségéből és magasságából, majd teljesen eltűnik. Kecel határában a sárközi és a homokhátsági tájnak nincs éles határvonala. Békésen egymásba fonódnak, csak a domináló mocsári vagy homokos környezet jelzi, hogy éppen melyik területen járunk. Kecel régi határának nagyobbik része homokhátsági jellegű táj. Ezért sorolták az úrbérrendezés idején a keceli

5