Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
Összegzés
olyan következtetések és megállapítások is, amelyek nemcsak Kecelre érvényesek, hanem más alföldi magyar falvakra is. Arra törekedtem, hogy Kecel hajdani népéletének feltárt és ismertetett históriája modellé váljon, a Duna- Tisza közi, sőt bizonyos vonatkozásban az alföldi falvak és kismezővárosok feudalizmus kori népéletének egyik modelljévé formálódjon. 6. A lehetőségekhez képest igyekeztem teljes képet adni a falu életéről. Ezért az anyagi kultúra, a szellemi kultúra és a társadalom kérdéseivel egyaránt foglalkoztam. A termeléstől az önigazgatáson át a hitvilágig mindenről igyekeztem írni, ami a falu életét jellemezte a kései feudalizmus idején. Tartalmi eredmények 1. Annak ellenére, hogy erre vonatkozó közvetlen források nem álltak rendelkezésemre, sok áttételes forrás alapján sikerült tisztáznom a keceliek származásának irányait. Megállapítottam, hogy a falu újranépesedésének hosszan elhúzódó folyamata részét képezi a XVIII. századi észak-déli népmozgás hullámzásainak. A Kecelre került népesség legfontosabb kibocsátási területeként a történelmi Pest megye északi vidékeit jelöltem meg. Jelentős szerep jutott Kecel újranépesítésében a Nyitra, Esztergom, Hont, Nógrád megyékből érkezett jövevényeknek. Ezeken a vidékeken, mivel a nyelvhatár közelébe estek, nem volt idegen a kétnyelvűség. így valószínűleg Kecelre is érkeztek magyarul és szlovákul egyaránt tudó személyek. Ezek azonban gyorsan alkalmazkodtak a többség nyelvhasználatához. Kecelen a források által elérhető időben mindig magyar élet folyt. Néhány szomszéd helység példáján érzékeltettem, hogy ugyanazon tájakról származó települők nyitottak voltak két nyelv és két nemzetiség irányába is. Fejlődhettek erre is, arra is. A nyelvhasználat és a nemzetiségi hovatartozás alakulásában az újra- település korában valószínűleg nagy szerepe volt a hangadó egyéniségeknek. Utaltam arra, hogy a XVIII. századi belső mozgás útjába eső területeken, pl. a Duna-Tisza közén, egy-egy helység XX. századi nemzetiségi arculatát kockázatos alaposabb kutatások nélkül visszavetíteni a XVIII. századra. 2. Az újratelepítés előtti pusztahasználatról szólva kiemeltem a pásztorok szerepét a középkori eredetű pusztanevek és a kisebb földrajzi nevek fenntartásában, megőrzésében és továbbadásában. 3. Fölhívtam a figyelmet az úrbérrendezés társadalomtörténeti hatásaira. Érzékeltettem, hogy az úrbérrendezés előtt ezen a tájon alig lehetett érdemi különbséget tenni jobbágy és zsellér között. Nagy volt a mobilitás a két réteg között. Ennek szellemében ajánlatos értelmezni a korabeli összeírásokat. Az úrbérrendezés után viszont a két réteg jogi és gazdasági választó- vonala megmerevedett. 169
