Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
Az életmód néhány meghatározó elemének történeti–néprajzi képe
Magatartásformák, bűnök, erkölcsök A tanácsi jegyzőkönyvek és az úriszéki perek tanúsága szerint a XVIII- XIX. században Kecelen is nagyjából azokat a vétségeket követték el az emberek, mint más hasonló helységekben. Szép számmal előfordult lopás, káromkodás, tiltott szerelem. Volt példa asszony-erőszakolásra, perverz asszonyverésre stb. Az utóbbiak rendhagyó esetnek számítottak, amelyek nem tartoztak hozzá a falu mindennapi életéhez. 1774-ben a kalocsai úriszék tárgyalta Szvetnyik János keceli lakos ügyét. A keceli bírák küldték be azért, mert megengedhetetlen durvasággal verte családtagjait, különösen feleségét. Ebben az időben az egyszerű feleségverés nem tartozott a különösebb feltűnést keltő, büntetendő cselekmények közé. Meglehetősen mindennapos asszonynevelési módszernek számított. Az Onódi nemzetség peréből tudjuk, hogy 1824-ben a nagycsaládban élő Onódi István még öccse feleségét is megverte. Különös módon kellett tehát Szvetnyik Jánosnak kegyetlenkednie feleségével, ha emiatt az úriszék elé került. A keceli bírák leveléből megtudjuk, hogy Szvetnyik János az első feleségét állandóan ütötte, verte. Emiatt a bírák pirongatták, sőt „verték" is. Amikor az első asszony meghalt, hozott másikat Akasztóról. Azóta azt verte, úgyhogy az asszony elmenekült Akasztóra. Amikor lánya mindezeket nem tűrvén, elment Halasra, visszahozta. Kecelig verte a lány fejét az úton. Ugyanez a Szvetnyik 1785-ben újra az úriszék előtt állt. A vád szerint „egy koldusasszonyt erőszakosan le nyomott és testi kívánságát is véle ... el követte". Az asszonyról kiderült, hogy tulajdonképpen még lány volt, olyan „féleszű forma", akit „Baján már egyszer föl is csináltak". Az 50 éves Szvetnyik Jánosról elmondták, hogy az egész helység „botránkozására él". A „papok" 10 éve elválasztották a feleségétől. Egyszer már ki is tiltották a faluból. A lopásokkal itt különösebben nem foglalkozunk. Sok szó esett már róluk tanulmányunk más helyein. A súlyosabb XVIII. századi állatlopásokat pásztorok és csavargók, a kisebb jelentőségűeket legtöbbször virtuskodó legények követték el. Ha kitudódott, megkapták érte büntetésüket: helyi vagy kalocsai áristomot, néha kötelet, legtöbbször korbácsütést. Mindenkitől megkövetelték, illetve a közösség tagjai elvárták egymástól az istenes életet. Vasárnap és ünnepnap mindenki templomba ment, de ha nem, akkor sem végzett termelőmunkát. Nagy botrány lett volna belőle, ha valaki erre vetemedik. A boltok sem árultak vasárnap, bármennyire is kérték a kereskedők, mert az árusítás „zörgéssel" jár - mondták az illetékesek. A faluban jámbor vallásos társulatok működtek. A vallásos élet diktálta magatartásformára jó példa Barna János keceli pásztor vallomása 1770-ből. A lopással vádolt Barna János alibit akarván magának szerezni, bizonygatta, hogy este 7 óra tájban „estvéli harangszó alatt" imádkozva ment ki a faluból. Szempontunkból lényegtelen, hogy hazudott vagy nem. Az a fontos, hogy 163
