Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
Az életmód néhány meghatározó elemének történeti–néprajzi képe
keményfáből készült társa. Antóni Pál pince fölötti kamrájában a limlomok között egy szalmazsák közelében összeírtak egy „szalma nyoszolá"-t. Fölte- hetőleg valami fonott ágyféle lehetett, amelyen valamelyik cseléd aludt. Figyelemre méltó a Rátz-féle inventáriumban szereplő (1823) „ház ereszete alatt lévő nyoszola", amely a tornácok szúnyoghálós ágyait juttatja eszünkbe. Pad Leggyakoribb volt a „karpad", vagyis a puhafából készült festett támlás pad, amelyből mindig kettőt vettek számba egyszerre, mivel a szobasarokban kettőt raktak össze belőlük. Jellemző a Rátz-féle inventárium (1823) megfogalmazása: „Egy pár pad lágy fábúl" 6 Ft-ért. Pádként emlegették a magánosán álló, támla nélküli, festetlen hosszú alkalmatosságokat is, amelyek sokszor a hátsó helyiségekben vagy szegényebb házakban álltak. Összehasonlíthatatlanul kevesebbet értek, mint a páros karpadok. Figyelemre méltó, hogy a gazdag Antóni Pál (1840) helyiségenként összeírt házának első szobájában nem találtak páros karpadot, csak a hátsó szobában. Helyette sokféle szék állt. Ez a gazdagsággal összefüggő polgárosultság jelének tekinthető. A bíró Antóni a ház első szobájában a városi vagy nemesi eredetűnek mondható néhány bútordarab társaságában nem tűrte meg a parasztosnak érzett sarokpadot. Láda A XIX. század első felében a legfontosabb ruhatároló bútor volt, de perekben gyakran emlegették a XVIII. század utolsó harmadában is, pl. 1780-ban Czibulka Jutka perében. Legtöbbször puhafából asztalosok készítették, virágozták, tulipánozták. Egy kissé jelképes bútordarabnak is számított. A lány a ládában vitte hozományát, a kelengyéje egy részét a férje házához. Ládát szinte minden jobbágylány kapott férjhezmenetelekor a XIX. század első felében, de valószínűleg a XVIII. században is. Több olyan pert ismerünk a XVIII. század utolsó harmadából, amelyből kiderül, hogy a lány hozományát egy rúgott borjú, egy láda és a benne levő testi és ágyi ruhák képezték. Sajnos a hagyatéki leltárakból alig tudunk meg valamit a ládákról, mivel legtöbbször jelző nélkül szerepel a szó. Figyelmet érdemel a Rátz-féle inventárium (1823) egyik feljegyzése: „Kékre festett lágyfa láda". Időnként különbséget tesznek kis láda és nagy láda között. Utóbbi az Antóniáknál (1840) a „lisztes láda" társaságában a kamrában állt. A Kovács család perében (1835), valamint Magyar Mihály inventáriumában (1824) asztallal együtt emlegették a „hosszú ládát". Talán szobabeli hosszú láda volt, amelyen, mint a pádon, ülni is szoktak. 138
